Sok vállalkozás maradhat támogatás nélkül

Világgazdaság2015. szeptember 22. 10:01

Eredetileg két évig lett volna nyitva, de alig több mint két hónap után be kellett zárni azt az uniós pályázatot, amely a kisvállalkozások termelési kapacitásának bővítését támogatja. A pénz 214 százalékára érkezett igény - írja a Világgazdaság.

2017 júliusáig lehetett pályázni arra az uniós kiírásra, amelyen termelési kapacitásukat bővíteni akaró mikro-, kis- és középvállalkozások indulhattak, a keret azonban alig több mint két hónap alatt kimerült, a felhívást pedig a napokban felfüggesztették. Így a pályázó vállalkozások akár fele is támogatás nélkül maradhat.

A felhívás népszerűségének alapvető oka az, hogy a kisebb cégek már kiéhezve várják, hogy ismét megnyíljanak előttük a közösségi pénzek. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) idei pályázatán 50-500 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhettek a cégek.

Címkék:
vállalkozás, pályázat, támogatás,