Saját vagyonukat is bukhatják a magyar cégvezetők, ha ezt nem tudják

Világgazdaság2014. november 24. 10:01

Az első három negyedévben közel 15 százalékkal megugrott az általános felelősségbiztosítások díjbevétele. A háttérben a Polgári törvénykönyv módosítása áll, amely nagyobb helytállást követel a vezetőktől - írja a Világgazdaság.

Jelentősen, majdnem 15 százalékkal növekedett a magyarországi biztosítók általános felelősségbiztosítási díjbevétele 2014 első három negyedévében. Az idei, jelentős mértékű növekedés egyértelműen az új Ptk. ez év márciusi hatályba lépésével magyarázható. A törvény előírásai szerint ugyanis, ha egy adott társaság jogutód nélkül szűnik meg, a kielégítetlen követeléssel rendelkező hitelezők már érvényesíthetnek a korábbi ügyvezetőkkel, és más vezető tisztségviselőivel szembeni kártérítési igényt.

Ugyanakkor a magyar cégek - néhány kivételtől eltekintve - a felelősség típusú biztosítások kapcsán tekinthetők rendkívül alulbiztosítottnak. Habár a vállalatok vagyonbiztosítási lefedettsége jónak mondható, felelősség-, illetve személybiztosítással azonban még mindig kevesen rendelkeznek. A személybiztosítások - ellentétben a lakossági szegmenssel - viszont csak töredékét, 14 százalékát adják a szegmens díjbevételeinek.

Címkék:
vállalkozás, felelősségbiztosítás, ptk, cégvezető,