Telekom: az internetadónak mindenképpen lesz hatása a felhasználókra

Portfolio2014. október 28. 18:05

Sokkoló, érthetetlen az internetadó (a távközlési adó kiterjesztése) a Magyar Telekom vezérigazgatója szerint. Christopher Mattheisen a Portfolio-nak adott interjújában elmondta, nem újabb sarcra, inkább könnyítésekre számítottak, amikor a kormány az adópolitika felülvizsgálatáról beszélt. A cég álláspontja a netadóval kapcsolatban határozott és világos: a törvénytervezet visszavonását szeretnék elérni, és abban bíznak, hogy a döntéshozók megértik és elfogadják azokat az érveket, amiket a szakma képvisel. A Telekom a jogszabály-tervezetet egyelőre nem tekinti véglegesnek.

Mattheisen az interjúban elmondta, hogy

Magyarországon még csak most kezdődik igazán az internet-éra, ha most, már a folyamat elején megadóztatjuk az internet-forgalmat, akkor az egész ország jövőbeni növekedését, versenyképességét korlátozzuk. Gyakorlatilag minden szereplőt arra kényszeríti rá az adó, hogy korlátozza az internet-forgalmát, a világ azonban az ellenkező irányba megy.

A Telekom vezérigazgatója arról is beszélt, hogy valamilyen formában hatással lesz az adó a felhasználókra:

Ez azonban nem jelenti azt, hogy rögtön megemeljük majd az árainkat. A netadó miatt lassabban tudjuk majd csökkenteni a szolgáltatásaink árait, de kevesebb jut majd a készüléktámogatásra vagy készülék-finanszírozásra is. Nem lesznek meg azok az eszközeink, amelyekkel jelenleg népszerűsítjük az internet-használatot. Ha csak a lakossági szegmenst nézzük, a havi 700 forint egy néhány ezer forintos internet-előfizetés esetében tetemes összeg, a szolgáltatóknak sajnos azon kell elgondolkodniuk, hogy hogyan tudják valamilyen formában limitálni a mostani szolgáltatásaikat.
Címkék:
vállalkozás, magyar telekom, internetadó, christopher mattheisen, netadó,