Az EU legszegényebbjei között négy magyar régió

Pénzcentrum2014. március 1. 11:03

Egy bolgár és egy román régió az Európai Unió legszegényebbje, egy főre jutó GDP-jük (azaz a bruttó hazai termék - a gazdasági termelés mérőszáma) a közösségi átlag alig harmada, míg a leggazdagabbnak egy belső londoni kerület számít, ahol az egy főre jutó GDP az EU-átlag több mint háromszorosa - derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat friss, immár az új EU-tag Horvátországgal kibővített jelentéséből. Pozsony az ötödik és nagyon elhúzott, Prága a tizedik, Bécs a tizenkettedik leggazdagabb régió. Budapest nem számít külön régiónak ebben a bontásban. A hét magyar régióból négy viszont megtalálható a húsz legszegényebb európai között, ahol összesen immár 273 régió van.

Horvátország 2013. július 1-től lett az Európai Unió tagja, így a közösség 28 tagúvá vált. Az Eurostat most publikálta az új taggal bővített, régiókra bontott statisztikákat az egy főre jutó GDP-ről. Horvátországgal együtt a viszonyítási alap is az EU28-ak átlaga lett.

A 273 régió közül leggazdagabb régió toronymagasan továbbra is Belső-London, az egy főre jutó GDP ebben a régióban közel háromszorosa az EU28-ak átlagának. Az első húsz leggazdagabb régió között számos fővárosi régiót találunk, Pozsonyt, Prágát, Stockholmot, Bécset stb. Magyarországon azonban nem képez a főváros külön régiót, Budapest a közép-magyarországi régió része. Miközben Közép-Magyarország a 84. a 273 régió közül, különállóan Budapest valószínűleg az első húsz körül lenne. Budapest termeli meg az ország GDP-jének 40 százalékát.

A visegrádi országokat tekintve érdekes, hogy Pozsony az utóbbi években erősen elhúzott Prágától, a válság előtt a cseh főváros számított gazdagabbnak, Pozsony viszont 2009-ben beelőzte Prágát, de még Stockholmot is.

Azonban míg Budapest megtermeli az országos GDP nagyjából 40 százalékát, az ország más régiói egyes bolgár és román régiókkal vannak egy szinten egy főre jutó GDP szerint. A legszegényebb továbbra is Észak-Magyarország, ahol az egy főre jutó GDP mindössze 40 százaléka az EU-s átlagnak, ezzel a kilencedik legszegényebb régió lett a 273-ból öt bolgár és három román régió után.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A húsz legszegényebb régió közé azonban a hét magyar régióból négy is felkerült, az észak-magyarországin kívül Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl.

A húsz legszegényebb között találunk még lengyel régiókat, a két horvát régióból azonban egyik sem került fel.

Címkék:
kkv, szegénység, magyarország, európai unió,