Állami kézbe kerülhet a pályázatírás rendszere is

Pénzcentrum2013. szeptember 2. 09:32

Részben a kontár pályázatíró cégek miatt vezetnék be az állami pályázatírást az uniós pályázatoknál - írja a Napi Gazdaság.

Több oka is van annak, hogy az állam néhány egyszerűbb tender során maga írná a pályázatokat - mondta a Napi Gazdaságnak Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára. Az egyik legfontosabb, hogy többször szembesült azzal a hatóság, hogy egyes komolytalan pályázatíró cégek az ingyenesség látszatát keltve írtak pályázatokat cégeknek, önkormányzatoknak, költségvetési szerveknek, majd amikor uniós támogatást nyert a pályázó, a projektmenedzseri célokra szánt összeget elvitte fizetségként a pályázatíró cég - fogalmazott Csepreghy. Véleménye szerint ez a szisztéma komoly problémákat okozott, mivel amellett, hogy anyagi kára keletkezett a tenderezőnek, az országnak is hátránya származott ebből, hiszen megfelelő projektmenedzsment híján sok beruházás stagnált, vagy el sem indult.

A helyettes államtitkár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem jelenti azt, hogy minden pályázatíró csalna, mondván "vannak a szektorban komoly cégek", akik nemcsak színvonalas pályázatokat írnak a megrendelőiknek, de amennyiben igénylik, a projektmenedzseri feladatokat is ellátják.

A bevezetendő rendszerről egyelőre nincs végleges döntés, még vizsgálják a lehetőségeket, ugyanakkor Csepreghy annyit elárult, hogy hasonló szisztémát szeretnének bevezetni, mint a NAV-nál a személyi jövedelemadó bevallás választható lehetősége.

Címkék:
kkv, pályázat,