Pályázatot írnak ki a fogyasztóbarát védjegyért

MTI2012. április 11. 19:16

Fogyasztóbarát védjegyért pályázatot hirdet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a vállalkozások számára azzal a céllal, hogy ily módon emelje ki azokat, amelyek a jogkövető magatartáson túl folyamatosan igyekeznek tenni a vásárlók bizalmának és elégedettségének növeléséért - mondta Fülöp Zsuzsanna, a NFH szóvivője szerdán Szolnokon sajtótájékoztatón.

A díjmentes pályázaton részt vehet valamennyi kiskereskedelmi és vendéglátó tevékenységet végző vállalkozás, amely dokumentációban igazolta, hogy megfelel a kiírási feltételeknek - jelezte a szóvivő, hozzátéve: megfelelő érdeklődés esetén a pályázatot később más ágazatokra is kiterjeszthetik. Az első díjakat várhatóan az idén szeptemberben ítélik oda.

Pályázni lehet egyebek között olyan fogyasztóbarát ügyfélszolgálat működtetésével, amely alkalmas a vásárlói reklamációk gyors, hatékony és jogszerű elintézésére. Szintén pályázati lehetőséget kínál egy fogyasztói tudatosságot ösztönző tájékoztatási rendszer kialakítása, amikor a pályázó hangsúlyt fektet arra, hogy termékek értékesítésével, illetve a szolgáltatások igénybe vételével kapcsolatos valamennyi információ eljusson a fogyasztókhoz.

A kiírás szerint jó eséllyel pályázhatnak a védjegyre az átlagosnál nagyobb mennyiségben hazai terméket árusító vagy hazai beszállítókat foglalkoztató vállalkozások, valamint a kiemelt figyelmet igénylő fogyasztók - idős emberek vagy egészségi okokból korlátozottak - védelmét és segítését szolgáló rendszert alkalmazók.

A sikeresen pályázó vállalkozások az odaítélt minősítést két évig viselhetik. A tanúsítás jogszabálysértés vagy a pályázatban megfogalmazottakkal ellentétes tevékenység esetén visszavonható.

Címkék: