Támogatás a kkv-knak: az elvárt béremelés az ára

Pénzcentrum2012. február 7. 13:07

Tízmilliárd forintos pályázati programot indított kizárólag hazai forrásból a Nemzetgazdasági Minisztérium mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására. Csak azok a cégek pályázhatnak, amelyek minden munkavállaló esetében végrehajtják a kormány által elvárt béremelést.

Legalább 600-800 vállalkozásnál, várhatóan 5300-5500 új munkahely létesítéséhez és mintegy 10 ezer, már meglévő munkahely megőrzéséhez kíván állami támogatással hozzájárulni a nemzetgazdasági tárca. A pályázaton azok a Magyarországon bejegyzett mikro-, kis- és középvállalkozások vehetnek részt, amelyek a benyújtás időpontjában még nem kezdték el a beruházást, és azt 2012. november 30-ig befejezik. A vissza nem térítendő támogatás keretében az új gépek, berendezések, műszaki eszközök, technológiák beszerzésének, továbbá az új létesítmények építési költségei számolhatók el.

Vállalniuk kell a támogatást elnyerő vállalkozásoknak, hogy legalább 2 fő teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesítenek munkahelyet a beruházás befejezését követő 90 napon belül. További megkötés, hogy csak az a vállalkozás részesülhet támogatásban, amely a teljes létszámára vonatkozóan teljesíti a jogszabályokban meghatározott elvárt béremelést.

Nem álláskereső személy alkalmazása esetén új munkahelyenként 1,4 millió forint támogatásra lehet pályázni. Nyilvántartott álláskereső felvétele esetén ezt további 500 ezer forinttal fejeli meg a minisztérium. Ha a munkavállaló roma származású, akkor ezen felül még 300 ezer forint támogatás igényelhető. Munkahelyenként további 200 ezer forintot lehet elnyerni, ha hátrányos helyzetű kistérségben, településen valósul meg a beruházás, a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken pedig 300 ezer forint kiegészítő támogatás igényelhető. A pályázók így új munkahelyenként összesen akár 2,5 millió forint támogatást is igényelhetnek, ha a beruházást a leghátrányosabb térségekben hajtják végre.

Egy pályázó összesen legfeljebb 120 millió forint támogatást kaphat, hátrányos helyzetű kistérségekben, településeken ennek a duplája, legfeljebb 240 millió forint igényelhető. Ha az adott cég legalább 300 főt elérő új munkahelyet hoz létre, akkor további, legfeljebb 100 millió forint kiegészítő támogatási összegre pályázhat. A leghátrányosabb helyzetű kistérségekben és településeken 200 új munkahely létesítése esetén is elnyerhető ez az összeg.

A támogatás intenzitása nem haladhatja meg az elszámolható beruházási költségek régiónként eltérő, 10-50 százalékos mértékét. Az intenzitás kisvállalkozások beruházásai esetében 20 százalékponttal, középvállalkozások esetében 10 százalékponttal növekszik.

A támogatásról szóló döntésnél az alábbi főbb prioritások érvényesülnek:

• a nyilvántartásban lévő álláskeresők foglalkoztatásának aránya,

• a pályázat benyújtása előtt meglévő és az új munkahelyek száma,

• a beruházásban érintett térség, település hátrányos helyzete, kiemelten a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben és településeken létrejövő és működő vállalkozások segítése,

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

• a kistérség, település foglalkoztatási helyzete és munkanélküliségi mutatói,

• termelő tevékenység ellátása,

• a beruházásnak a térség munkaerőpiacára gyakorolt hatása

A támogatottnak vállalnia kell, hogy a már meglévő és az újonnan felvételre kerülő létszámát a beruházás befejezését követő 2 éven át megtartja, továbbá a támogatással létrehozott kapacitást a beruházás befejezésétől számított 3 évig fenntartja az érintett régióban.

A pályázatokat a beruházás helye szerinti fővárosi, megyei kormányhivatal munkaügyi központjához 2012. február 8-tól 2012. március 30-ig lehet benyújtani. A pályázati dokumentáció a Nemzetgazdasági Minisztérium internetes honlapján (kormányzati portálon: www.kormany.hu) és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal honlapján (www.munka.hu) február 7-én 15 órától elérhető és letölthető, illetve a munkaügyi központoknál és kirendeltségeiknél 2012. február 9-től nyomtatott formában átvehető. A pályázatok támogatásáról 2012. május 30-ig születik döntés.

Címkék: