Bővítenék a Széchenyi Kártya hitelkeretét a vállalkozók

MTI2010. április 19. 09:32

A vállalkozók igénylik, hogy az államilag támogatott Széchenyi Kártya forgóeszköz hitelkonstrukció megmaradjon, és újabb lehetőségek kapcsolódjanak hozzá - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének a főtitkára a Széchenyi Kártya gazdasági fórumsorozat tapasztalatait összegezve.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) az ország 18 megyeszékhelyén szervezett közös fórumot a Széchenyi Kártya jövőjéről, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozások helyzetéről, lehetőségeiről. Dávid Ferenc kiemelte: a vállalkozók szeretnék, ha az állam továbbra is kamat- és garanciadíj-támogatást adna a Széchenyi Kártyához, amely már bebizonyította, hogy képes rövid idő alatt segíteni a vállalkozások pénzügyi helyzetén ingatlanjelzálog és tárgyi fedezet nélkül is.

Krisán László, a Széchenyi Kártyát működtető KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy jelenleg a kkv-k támogatását végző intézményi háttér rendkívül szétburjánzó, strukturálatlan. Szerinte egyszerűsíteni kell a vállalkozások támogatását is, és erre a Széchenyi Kártya intézményrendszer alkalmas lenne.

A vállalkozói igényekhez igazodva célszerű lenne a Széchenyi Kártyához kötődő megbízható cégek számára bevezetni a folyószámlahitelt kiegészítő beruházási hitelt is, amely az elképzelések szerint 50 millió forintig biztosítana pénzügyi támogatást a vállalkozásoknak, legfeljebb 5-10 éves futamidőre.

A KA-VOSZ vezérigazgatója szerint a vállalkozások által elnyert európai uniós támogatások előfinanszírozásához is segítséget kellene nyújtania az államnak, mert jelenleg a magyar kisvállalkozások még nem tudják megelőlegezni az elnyert támogatást, sőt az önerő előteremtése is nehézséget okoz. Ehhez is segítséget tudna nyújtani a kamara és a VOSZ területi intézményrendszere.

Címkék: