Gazdahitel: sikeres volt a tavalyi év, most jöhet az újabb roham!

Pénzcentrum2010. március 24. 11:32

Fennállásának második évében is tovább nőtt a Gazdahitel-Gazdakártya konstrukció népszerűsége. Az elsősorban egyéni és családi gazdálkodókat, valamint őstermelőket célzó konstrukció tavaly év végéig immár 9,4 milliárd forintnyi hitelkeretet biztosított mezőgazdasági termékek elsődleges előállítására. A statisztikák szerint eddig főként növénytermesztési célokra fordított Gazdahitel iránt - az elmúlt két évhez hasonlóan - várhatóan a következő hetekben ugrik meg a kereslet.

A tavalyi évben 1266 új ügylet valósult meg, az átlagos hitelkeret meghaladta az 5,6 millió forintot. A Gazdahitel a mezőgazdaságban működő legkisebb szereplőket segíti folyamatos forrás biztosításával: 2009-ben az új ügyfelek 31 százaléka őstermelő, 29 százaléka családi vállalkozás, míg 27 százaléka egyéni vállalkozó volt. A maximális, két éves futamidőt a szerződők közel 80 százaléka vette igénybe. Kiemelkedően pozitívak a tapasztalatok a vállalkozások fizetési fegyelmére vonatkozóan: az elmúlt év során mindössze 9 esetben került sor a kezességi garancia beváltására, ami jóval 1 százalék alatti arányt jelent.

A területi megoszlást tekintve a Gazdahitel-Gazdakártya konstrukció Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Baranya és Tolna megyékben volt a legnépszerűbb: e négy megyében kötötték 2009-ben az ügyletek közel 45 százalékát. A hitelkeretet háromnegyed részben növénytermesztéssel foglalkozó gazdálkodók igényelték: talán ez az oka annak is, hogy a Gazdahitelre vonatkozó ügyleteket, arányukat tekintve, nagyobbrészt a tavasztól őszig terjedő időszakban kötik.

"Gazdasági válság idején különösen nagy a jelentősége, hogy a korlátozott eszközökkel és tartalékokkal rendelkező mezőgazdasági kisvállalkozók is gyors és rugalmas hitellehetőségekhez juthassanak, és ebben komoly szerepet játszott a Gazdahitel is." - értékelte a Gazdahitel tavalyi teljesítményét Egerszegi Ádám, a TakarékBank Takarékszövetkezeti Üzletágának igazgatója. "Az idei évre is azt várjuk, hogy tovább növekszik az érdeklődés ez iránt a lehetőség iránt, bízva abban, hogy a gazdasági helyzet lassú javulásával párhuzamosan a Gazdahitel a likviditási helyzetek kezelésén túl egyre inkább különféle, hosszabb távú beruházások finanszírozásában is növekvő szerepet kap majd."


A Gazdahitel-Gazdakártya konstrukció

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A TakarékBank által kialakított és a Takarékszövetkezeti Integráció körébe tartozó Takarékszövetkezetek/Bankok által forgalmazott Gazdahitel-Gazdakártya konstrukció sikerét annak számos előnye biztosítja: a kedvező kamat mellett (1 havi BUBOR + 4,5 százalék/év) alacsony garanciadíj és gyors elbírálás jellemzi, a hitelhez széles körben felhasználható MasterCard Electronic Business kártya jár. Bár az 1-15 millió forint között nyújtható hitel csak mezőgazdasági termék előállítását finanszírozhatja, az összeg akár forgóeszközök, akár beruházások finanszírozására felhasználható. A 91 naptól két évig terjedő futamidő szintén rugalmas lehetőséget nyújt a kívánt finanszírozási cél megvalósítására.

A Gazdahitel gyakorlatilag az egész országban elérhető: a programban részt vevő 98, a takarékszövetkezeti integrációhoz tartozó takarékszövetkezet és bank 947 fiókja biztosítja a széles körű lefedettséget. Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány a program sikerét kedvezményes díjú készfizető kezesség vállalásával segíti.

Címkék: