Szétdobták a nagylóvét! Mennyit kapott a Loki BL-ellenfele?

Pénzcentrum2009. augusztus 30. 14:02

17 éves története során első alkalommal haladták meg az 1 milliárd fontos álomhatárt az angol Premier League mérkőzések közvetítési jogainak értékesítéséből származó bevételek. Az elitliga szembeszállt a válsággal, amit a bevételek évi 6 %-os emelkedése is bizonyít.

A legtöbb pénzt, 51,5 millió fontot a bajnok Manchester United kapta, őket követi a Debrecen Bajnokok Ligája ellenfele, a Liverpool 50,3 millió fonttal. A harmadik helyen a Chelsea végzett 47,7 millió fonttal, de még a sort záró Middlesbrough is 30,9 millió fonttal lett gazdagabb.

Gera Zoltán csapata, a Fulham a kilencedik helyen zárt 40,1 millió fonttal, míg a korábbi kenyéradója a West Brom az utolsó előtti helyen szerénykedik 31,1 millió fonttal. Az egyes kluboknak járó összegeket aszerint osztották el, hogy az adott csapat hányszor került képernyőre és hányadik helyen végzett a tabellán.

A televíziós jogokat a 2007 és 2010 közötti három szezonra 2,7 milliárd fontért értékesítették, a következő évekre vonatkozóan azonban tovább emelkedhet ez az összeg. Szakértők szerint a Premier League sem immunis a válságra, de nincs még egy olyan műsor a világon, amely hétről-hétre ennyi embert vonzana a képernyők elé.

Címkék: