90 éves légitársaság: még a miniszterelnök is köszöntötte

Pénzcentrum2009. augusztus 25. 14:02

Ma ünnepli 90. születésnapját a British Airways. A brit nemzeti légitársaság napjainkban igen komoly nehézségekkel küzd.

1919 augusztus 25-én indult a British Airways elődje, az Air Transport & Travel első járata, a nyugat-londoni Hounslow-ból a párizsi Le Bourget-be. A légitársaság volt az első, mely rendszeres, naponta közlekedő nemzetközi járatokat működtetett.

Az elmúlt 90 évebn a British Airways több mint 1,2 milliárd utast szállított járatain, és a világ egyik legnagyobb és legismertebb légitársaságaként működik.

A BA természetesen az Egyesült Királyság legnagyobb ilyen szolgáltatója, és a harmadik legnagyobb Európában az Air France-KLM és a Lufthansa után. Ő bonyolítja a legnagyobb forgalmat Európából az Atlanti-óceán felett, de kiterjedt útvonalhálózattal rendelkezik Európában és az Egyesült Királyságon belül is.

A társaságot -melyet 1987-ben privatizáltak- Gordon Brown brit miniszterelnök is köszöntötte a jeles alkalomból. A kormányfő úgy fogalmazott: "A British Airways sohasem vesztette el úttörő szellemét, mely 90 évvel ezelőtt létrehozta a világ első, naponta közlekedő nemzetközi repülőjáratát is."

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ugyanakkor a recesszióval és a konkurencia erősödésével még az úttörő szellem is csak nehezen tudja felvenni a harcot. A július végi adatok szerint a BA rekordveszteséget szenvedett el üzleti évének első negyedében. A légitársaság több mint 20 évvel ezelőtti privatizációja óta először fordult elő, hogy egy hagyományosan jó negyedben - április-június között - veszteség halmozódott fel.

Az üzemi veszteség 94 millió font volt, míg egy évvel korábban még 35 millió font volt a profit. A bevétel 12,2 százalékkal, valamivel 2 milliárd font alá csökkent.  Az elmúlt hónapokban a korábbi 40 ezer munkahely tizedét megszüntették, és legalább 7 ezer dolgozó fizetését kurtítják meg a takarékosság jegyében.

Címkék: