Jövőre tényleg lesz egyéni cég

Világgazdaság2009. április 24. 09:15

Várhatóan következő évtől új törvény szabályozza az egyéni vállalkozásokat, és az egyéni cégeket. Utóbbival egy új szereplője lesz a hazai gazdasági életnek, amely valódi, cégnyilvántartásba bejegyzett vállalkozás lesz.

Valódi vállalkozás lesz olyan értelemben, hogy vonatkoznak rá a cégjogi, a számviteli, a csőd- és felszámolási szabályok is, vagyis a gazdasági forgalom egyenrangú szereplője lesz.

A most érvényben lévő 18 éves, egyéni vállalkozókról szóló törvényt már két éve meg akarják változtatni, hogy az abban szereplő egyéni cég fogalma valódi tartalommal bírjon.

A tervek szerint a bejelentéssel, változásokkal, megszűnéssel kapcsolatos eljárások a jövőben csak elektronikus úton kezdeményezhetők, amihez azonban a vállalkozók teljeskörű, ingyenes információkat, és konkrét technikai segítséget kapnak.

Nem lesz kötelező a vállalkozói igazolvány kiváltása sem, bár a lehetőség megmarad. Ezen túl megvalósul a szakmai érdekképviseletek régóta áhított igénye, hogy a vállalkozó szüneteltethesse tevékenységét, vagyis ne kelljen visszaadnia, majd újra kiváltania vállalkozói igazolványát. Mostantól legalább 2 hónap, de maximum 5 évig szüneteltethetik az önfoglalkoztatók tevékenységüket.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az egyéni cég jogi személyiség nélküli jogalany, mint például a bt., melynek vagyona elkülönül az egyéni vállalkozó vagyonától, cégneve alatt jogokat, és kötelezettségeket szerezhet, szerződéseket köthet és perelhet is.

A korlátlan, vagy korlátolt felelősség egyéni mérlegelés kérdése lesz, vagyis a vállalkozó eldöntheti, hogy az egyéni cég tőkéjét meghaladó kötelezettségért felelősséget vállal-e magánvagyonával is.

Címkék: