Közös válságspirálban a bankok és a vállalkozások

Pénzcentrum2009. március 19. 09:15

Miközben a vállalkozásoknak több forrásra lenne szükségük a túléléshez, a bankok a csökkenő árbevételű ügyfeleket nem tudják annyira finanszírozni, mint korábban. Az alaposan megemelkedett kamatok azoknak a cégeknek is gondot okoznak, amelyek hozzájutnak a hitelhez.

Néhány éve még a bankok vadásztak a kis- és középvállalatokra, hogy hitelezhessék őket, most azonban egyre több olyan ügyféllel találkoznak, aki másutt nem kapott hitelt a vagy nem bírta a megemelt kamatokat. Van, ahol a konkurens pénzintézet fizetőképes ügyfelei jelentkeznek forgóeszközhitelért. A legtöbb bank mindenesetre arról számolt be, hogy változatlanul folytatja a vállalatfinanszírozást, még ha szigorúbb feltételekkel is.

A kis- és középvállalatok a beruházásokat egy időre elfelejtették vagy az exportpiacok megtorpanása miatt elhalasztották. Az utóbbi fél évben a hangsúly a rövid távú likviditás fenntartásán van. A hitelezés mellett ezért megnőtt az igény a faktorálás (a le nem járt követelések eladása) iránt. A lízingpiac pedig lefékezett, különösen a gépjárművek esetében. A közúti szállítmányozás és minden egyéb exportorientált iparág visszaesik. -

Válság idején azonban a bankok és a vállalkozások is sokkal türelmesebbek az adós ügyfelekkel. A cégek is jobban hajlanak arra, hogy a késve fizető vevővel tárgyaljanak, hogyan lehet a problémát a fizetési határidők átütemezésével megoldani.

Egyetlen banknak sem érdeke, hogy ügyfeleit hagyja csődbe menni, ezért igyekszik minden vállalkozást finanszírozni, ameddig csak lehet. Március végén végzik el a bankok az ügyfelek első negyedéves mérlegeinek értékelését, akkorra derül ki pontosan, hogy a hitelfelvevők mekkora hányada került nehéz helyzetbe.

Címkék: