Nem kegyelmez az őszi időjárás: erős széllel indul a hét, egyre hűvösebb lesz

Pénzcentrum • 2026. október 25. 17:03

Az átlagosnál kissé hűvösebb, jellemzően napos-gomolyfelhős idő várható a jövő héten. A szél a hét elején megélénkül, olykor megerősödik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 15 Celsius-fok körül alakul, majd kissé csökken a nappali felmelegedés mértéke, a hajnalok pedig jellemzően párásak, ködösek lesznek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn a pára- és ködfoltok feloszlását követően a Dunántúlon gyengén felhős, napos idő várható, míg keleten reggeltől csökken a felhőzet, az északkeleti megyékben azonban még estig is maradhatnak borult körzetek. A borult tájakon délelőtt esőre, míg a Dunától keletre helyenként záporok, esetleg zivatarok kialakulására lehet számítani, másutt csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél sokfelé megélénkül, olykor meg is erősödik. A hőmérséklet csúcsértéke általában 12 és 17 fok között, de a tartósabban borult tájakon 10 fok körül valószínű.

Kedden a pára- és ködfoltok feloszlása, valamint a keleti felhőzet csökkenése után napos, gomolyfelhős idő várható, csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél helyenként megélénkül. A minimum-hőmérséklet mínusz 2 és plusz 7, a maximum 12 és 17 fok között valószínű.

Szerdán a pára- és ködfoltok feloszlása után napos idő várható, majd nyugat felől fátyolfelhőzet érkezik, amely időszakosan megvastagodhat. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között, a fagyzugos helyeken kevéssel 0 fok alatt alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű.

Csütörtökön a pára- és ködfoltok feloszlása után változóan felhős idő várható általában többórás napsütéssel. Helyenként eső, zápor előfordulhat. Az északi, északnyugati szél megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 2 és 9, délután 12 és 17 fok között alakul.

Pénteken a pára- és ködfoltok feloszlása után változóan felhős idő várható általában többórás napsütéssel, helyenként esővel, záporral. Az északi, északnyugati szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és plusz 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szombaton a pára- és ködfoltok feloszlása után változóan felhős idő várható általában többórás napsütéssel, helyenként esővel, záporral. Többnyire mérsékelt marad az északi, északnyugati szél. A hőmérséklet hajnalban mínusz 1 és plusz 6, délután 10, 15 fok között alakul.

Vasárnap, mindenszentek napján a pára és ködfoltok feloszlása után változóan felhős idő várható általában többórás napsütéssel, helyenként esővel, záporral. Többnyire mérsékelt marad az északi, északnyugati szél. A hőmérséklet hajnalban mínusz 1 és plusz 6, délután 9 és 14 fok között alakul.

Címkék:
utazás, időjárás, hőmérséklet, eső, köd, mindenszentek, időjárás előrejelzés, időjárás jelentés, hétvégi időjárás, hungaromet, időjárás-előrejelzés,