Itt a kemény fordulat az időjárásban: már látni, mikor csap le a havazás a jövő héten

Pénzcentrum2025. február 9. 18:01

Hétfőn és kedden sem látszik jelentősebb front érkezése, marad a jelentős légköri eseményektől mentes időjárás. A DK-i irányú légmozgás nyugaton időről-időre kissé élénkülhet, másutt szélcsendes idő marad a jellemzőbb.

Lássuk, milyen időjárás várható az elkövetkezendő hét folyamán

  • Hétfőn éjjel és reggelenként, délelőttönként a szélcsendes térségben ködfoltok is előfordulhatnak, míg napközben változóan napos – párás – fátyolfelhős idő a legvalószínűbb. A Dunántúl nyugati felén várható időnként erősebben megnövekvő felhőzet, de csapadék ott sem valószínű. Hajnalonként fagypont alá, míg napközben a párásság, illetve az abból kialakuló felhőzet és napsütés arányától függően 1-7 fok köré várható a hőmérséklet.
  • Kedd éjszaka, nyugat felől vastagabb felhőzet sodródhat a Dunántúl és a középső országrész fölé. Hajnalban a nyugati határvidéken hószállingózás is előfordulhat. A keleti országrész fölött marad a vékony, áttetsző felhőzet, illetve a párásság.
  • Szerdára változás körvonalazódik. Az ország nyugati felén élénk DK-i szél mellett erősebben felhős égboltra van kilátás. A Dunántúl nyugati térségében vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat. Keleten ezzel szemben még az előző napokban jellemző szélcsendes, változóan napos – párás – rétegfelhős idő a valószínűbb.
  • Csütörtökön előreláthatólag kelet felé mozog a vastagabb felhőzet, de a keleti, északkeleti határvidéken még ezen a napon is látszik esély szűrt napsütésre. A Dunántúlon borult időben, szórványosan előforduló, gyenge havas eső, hószállingózás ígérkezik, ami estefelé átterjedhet a középső országrész fölé is.
  • Pénteken és a hétvégén már jelentős az előrejelzési bizonytalanság. Most az látszik a legvalószínűbbnek, hogy felhős égbolt mellett elszórtan, időszakosan gyenge csapadék is előfordul majd. Pénteken még DK-ies légmozgás ígérkezik, és havas eső, hószállingózás valószínűbb, majd szombattól É-ira fordulhat a mérsékelt erősségű légmozgás és nő a szórványos hószállingózások, hóesések esélye.
Címkék:
utazás, közlekedés, havazás, szél, időjárás, hőmérséklet, , köd, csapadék, előrejelzés,