Kiadták a riasztást: erre a négy megyére csap le a zivatar húsvéthétfőn

Pénzcentrum2024. március 29. 21:55

Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Zala vármegyékre adtak ki elsőfokú riasztást zivatarveszély miatt pénteken - olvasható a HungaroMet portálon. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! - írják.

Nagyszombaton hajnalban legfeljebb fátyolfelhők maradnak felettünk. Csapadék nem lesz. Az Északi-középhegység szélvédett völgyeiben párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet. A déli, délnyugati szelet helyenként élénk, az északnyugati részeken erős, az éjszaka első felében még viharos lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 7 és 12 fok között alakul. A szelesebb északnyugati tájakon ennél enyhébb maradhat az idő, a hidegre hajlamos helyeken (főként az északi völgyekben) pedig hidegebb is lehet - írják. Szombaton napközben napos, fátyolfelhős idő valószínű csapadék nélkül. Élénk, az Északnyugat-Dunántúlon továbbra is erős lökések kísérik a déli szelet. Délutánra 22 és 27 fok közé melegszik fel a levegő. 

Húsvétvasárnap változóan felhős idő várható, általában többórás napsütéssel. Helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat. Sok helyütt megélénkül, főleg a Kisalföldön megerősödik a déli szél. Hajnalban 6, 13 fokot mérhetünk, a csúcsérték 21 és 27 fok között alakul. 

Húsvéthétfőn jobbára napos, fátyolfelhős idő várható, majd a nap második felében hidegfront vastagabb felhőzete érkezik nyugatról, amely kelet felé halad. A csapadékzóna éjjel már a Tiszántúlt is elérheti. Az eső, zápor mellett helyenként zivatar is előfordul. Sokfelé megerősödik a déli, délnyugati szél, az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között alakul. 

Frissítés! Már nyolc megyére érvényes az elsőfokú riasztás:

Címkék:
riasztás, vihar, húsvét, szél, időjárás, hőmérséklet, eső, zivatar, hétvége, ünnep, időjárásjelentés, meteorológia, ünnepnap, időjárás előrejelzés, széllökés, időjárás jelentés, hétvégi időjárás, hungaromet,