Nem várt dologra készül a BKK: egyetlen magyar utas sem gondolta, hogy ezt tényleg meglépik

Népszava2024. március 26. 10:13

Egyáltalán nem mondható, hogy a BKK könnyű évet zárt volna 2023-ban, ennek pedig az idei évre vonatkozó üzleti tervében is komoly nyoma van – írja a Népszava.

A BKK úgy állította össze a saját üzleti tervét, mintha az új tarifamegállapodás nem is létezne – írja a lap, ami emlékeztet, a viszontagságos 2023-as évet a vállat 29,7 milliárd forint adózás előtti veszteséggel zárta. Igaz ugyanakkor, hogy a BKK menetdíjbevétele viszont sok év után tavaly meghaladta a koronavírus-járvány előtti szintet és összesen 69,9 milliárd forint – a tervezetthez képest 8,5 milliárd forinttal több – folyt be ebből a BKK kasszájába. Ugyanakkor az az utasszám továbbra is elmarad a pandémia előtti szinttől. A bevétel növekedésben a repülőtéri busz, a 10 darabos gyűjtőjegy és a helyszínen váltott vonaljegyek év közbeni áremelése nagy szerepet játszott.

A lap szerint a BKK a nehézségek ellenére „kissé meglepő módon abból indul ki” a Fővárosi Közgyűlésnek készített előterjesztés szerint –, hogy részben a társszolgáltatókon keresztül az új elszámolás alapján befolyó menetdíjbevétel nem csökken. Sőt abban bíznak, hogy a tavalyi tendenciák alapján 2,1 milliárd forinttal több – összesen 72 milliárd forint – folyik be az idén jegy és bérleteladásból. Abban is bíznak, hogy a tanulóbérletek is jó pénzt fognak hozni, pedig a 950 forintos vármegye diákbérletek ára meg sem közelíti az eddig Budapest-tanulóbérlet 3450 forintos árát.

A Népszava információ szerint a BKK abból indul ki, hogy a városvezetés kompenzálni fogja a kieséseiket. Azt is írják, hogy a BKK úgy számol, hogy 30 milliárd forint keretösszegű áthidaló hitelt vesz fel március végén, amit szeptember végére visszafizet. A BKV tervezett forráshiánya 32,5 milliárd forint lesz decemberben, míg a folyamatos likviditás fenntartásához szükséges 14 milliárdos folyószámla-hitelt az év végéig vissza kell fizetnie, ennek elmaradása ugyanis a cég fizetésképtelenségét eredményezi – figyelmeztet üzleti tervében a fővárosi közlekedési cég.

Mindezek alapján nem meglepő, hogy a BKV minden lehetséges eszközt bevet bevételei növelése érdekében. A lap azt írja, hogy az igazgatóság döntése értelmében a cég az idén két irányba is bővíti tevékenységi körét. Egyrészt játék-, könyv-, újság-, textil- és egyéb áruk kiskereskedelmébe fognak, másrészt a jövőben külső partnerek számára síncsiszolást is végeznek.

Címkék:
vállalkozás, utazás, bkk, bkv, bkv hírek,