Nem jön ki a matek az új kedvezménynél: súlyos milliárdokba kerülhet az államnak

Pénzcentrum2024. március 4. 09:02

A tízszerese lehet a többletköltsége annak, hogy a határon túliak jó része péntek óta ingyen utazhat a MÁV és a Volánbusz járatain.

Sokkal több lehet a közlekedési tarifareform többletköltsége, mint amivel az Építési és Közlekedési Minisztérium számolt még a bevezetés előtt - erről ír a G7. A lap úgy számol, hogy a költségek sokkal inkább közelítik a tízmilliárd forintot.

Annak ellenére, hogy a MÁV és a Volánbusz járatain utazók már péntek óta igénybe vehetik a kedvezményeket, a jogszabályt magát még nem is hirdették ki, az csupán egy tervezet. A minisztérium korábban azt mondta, hogy semmilyen többletköltsége nem lesz annak, hogy a határon túliak jó része ingyenesen veheti igénybe a tömegközlekedés ezen formáit.

A G7 számításai szerint ugyanakkor a buszos közlekedésnél az eddig teljes bevétel 20 százalékáról 53,5 százalékra, a vasút esetében pedig a teljes bevétel 30 százalékáról 53,5 százalékra nő az állami kompenzáció mértéke. Ez pedig jelentős kiadás, így a lap szerint (számos más tényezőt is figyelmebe véve) legalább 10-13 milliárdba kerül majd a költségvetésnek a határontúliak kedvezménye.

Frissítés! - Építési és Közlekedési Minisztérium kommentérja

Lapszemlénk megjelenése után a témában közleményt juttatott el szerkesztőségünknek a Építési és Közlekedési Minisztérium. A kommentár szerint a cikkben is közölt ÉKM számai stimmelnek,a cikk következtetései azonban tévesek. Mint írják, a cikk olyan állítást ismétel meg hosszabban és bonyolultabban, amely már tavaly, a vármegye- és országbérletek bevezetésekor is elhangzott, és amelyet az élet azóta többszörösen cáfolt. A minisztérium közlése szerint a szakértők által korábban jósolt veszteséggel ellentétben az eredmény mintegy 6 milliárdos többletbevétel lett. Kiemelik, hogy az olcsóbb bérletekből több fogyott, mint a korábbiakból, eddig a pillanatig mintegy 5,5 millió darab.

Címkék:
utazás, MÁV, határidő, határ, határátkelő, bevétel, minisztérium, volánbusz, többletköltség,