Körözött bűnözőket fogott a rendőrség a villamoson: tényleg velük kell együtt utaznunk?

Pénzcentrum2024. február 28. 14:01

Pénzmosó, kábszeres és vezetéstől eltiltott személy is fennakadt a rendőrök hálóján, mikor ellenőrzést tartottak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében közösségi közlekedési eszközökön tart rendszeres ellenőrzéseket az utasok biztonsága érdekében. Legutóbb 2024. február 23-án ellenőrizték a 4-es, 6-os villamost, a megállóhelyeket és azok környékét - erről számolt be a rendőrség saját honlapján.

Az akció során a villamosokon a rendőrök jogsértést nem tapasztaltak, viszont elfogtak két szabálysértés miatt körözött embert, valamint egy eltiltás hatálya alatt vezető autóst. Ezenkívül előállítottak három embert kábítószer birtoklása miatt, kettőt pedig figyelmeztettek közterületi szeszesital-fogyasztás miatt.

Február 14-én az 1-es villamos vonalát ellenőrizték ugyanígy, ekkor két körözött személyt fogtak el – egyiküket három bűncselekmény miatt is keresték –, valamint két embert figyelmeztettek közterületi alkoholfogyasztásért. Február 6-án a Csepel és Kőbánya alsó között közlekedő 151-es autóbuszt és megállóhelyeit vették górcső alá, amikor szintén két embert fogtak el: egy nőt, akit pénzmosás miatt köröztek, illetve egy elzárás letöltése miatt keresett férfit.

A rendőrök ilyenkor nemcsak a járatokat, hanem az azok útvonalán közlekedő gépjárműveket is ellenőrzik, és intézkednek, ha szabálytalanságot tapasztalnak. A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát, ezért a lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve további hasonló ellenőrzések várhatók.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

Címkék:
utazás, Budapest, tömegközlekedés, razzia, bűnözők, rendőr, rendőrök, budapesti tömegközlekedés,