Olcsóbb, mint a boltban?! Ennyibe kerül a sör, nasi, sajt a vonatokon

Pénzcentrum2024. február 14. 19:04

Egyre többet utazunk vonattal, az utóbbi időben bővülés látható az európai vasúti közlekedésben is, amely 30 százalékkal nőtt 1995-2018 között. Ennek oka, hogy egyre jobb szolgáltatásokat nyújtanak a nemzetközi vasúttársaságok, és akár fillérekért ehetünk-ihatunk utazás közben.

Egyre többen utaznak autó vagy repülő helyett inkább vonattal. Ennek oka, hogy a közlekedési formák átalakulóban vannak nem csak Európában, de az egész világon, a környezeti terhelés kérdése egyre fontosabb. Éppen ezért a vasútközlekedés fejlődik, a nemzetközi járatok színvonala egyre jobb, a vonatok büfékocsijai tiszták, szépek, sőt, néhány járaton kifejezetten olcsón árulják termékeiket. Egy olvasónk hétvégén Brno-ban volt és fotózott nekünk étlapot a RegioJet-en.

Az árak meglepően szolidak. A képeken jól látszik, hog 

  • a 0,25-ös Aperol Spritz és a Gin Tonic 770 forintba kerül
  • a 24 darabos szusi 1380 forint - a látszólag hasonló minőségű bolti ára ennek nagyjából 3 ezer forint körül van
  • a céklasaláta 1060 forint
  • a Nutellás túrókrém 910 forint
  • a sonkás-sajtos croissant 380 forint
  • a csirkés wrap 690 forint
  • a 0,75-ös víz 150 forint - ez nagyjából annyi, mint az üzletekben
  • a 0,5-ös Pilsner Urquell sör 380 forint - boltban ezt legolcsóbban 419 forintért vehetjük meg, az átlagára 500 forint Magyarországon.
  • a 0,25-ös bor 770 forint 
  • a csinta 380 forint - itthon ütletben ez 520 forinttól kezdődik
  • a 3 darabos mini Babybell sajt 380 forint - visszaosztva itthon boltban ez 600 forintba kerül.
Címkék:
utazás, vasút, árak, bővülés, vonatok, cseh,