Ismét áremelés volt a fővárosi fürdőkben: mutatjuk, hol és mennyivel kell többet fizetni

Pénzcentrum2024. február 2. 12:04

Budapest Főváros Közgyűlése 2024. január 31-i ülésén elfogadta a Budapest Gyógyfürdői Zrt. ez évi üzleti tervét. A Társaság számára a 2023-as év az előrelépés éve lett a forgalmi és eredményadatokat tekintve egyaránt, így 2024-ben korábbi, a világjárvány okozta nehéz időszak miatt elmaradt fejlesztési terveket tudnak valóra váltani.

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. üzleti eredményei 2023-ban rekordot döntöttek: a bevétel várhatóan megközelítia 23 milliárd forintot a tervezett 19,7 milliárd forinttal szemben, az adózás utáni eredmény is jelentősen meg fogja haladni az 5 milliárd forintot. Mindez annak a hároméves üzleti stratégiának köszönhető, amit még 2020-ban állítottak össze: elsősorban az egy vendégre jutó árbevétel növelésére törekedtek, illetve része az is, hogy történelmi fürdőik szolgáltatásaihoz nemzetközi árakat rendeltek, így elérve az európai történelmi fürdők minimum árszintjét. A hazai vendégkörnek továbbra is biztosítanak kedvezményeket a Zsigmondy Klubkártyával és a bérletkonstrukciókkal. 

Fürdőbelépők – árak és kedvezmények

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. fürdőiben a belépők ára 2024. január 8-tól változott – 5-12 százalék mértékben. Az új árakat differenciáltan alakította ki. A hazai vendégkör által látogatott fürdők esetében 5-6 százalékos növekedéssel lehet számolni. A külföldiek körében kedvelt történelmi fürdőkben magasabb az áremelés: 10-12 százalék. A friss közleményük szerint Európai viszonylatban ezzel most érték el a hasonló adottságú és besorolású fürdők – általában 2-3 órás benntartózkodást biztosító – minimálárát.

Ám mint felhívják rá a figyelmet, a hazai vendégeknek sem kell lemondani a Széchenyi, Gellért vagy Rudasban fürdőzésről sem:

  • A Zsigmondy Klubkártyával változatlanul kedvezményes áron vásárolható belépő ezekre a helyekre. Egy évre a kártya díja 5000 forint, mellyel hétköznap 4000 forintért, hétvégén 4500 forintért lehet belépőt váltani, és ezzel mintegy 60 százalék kedvezmény érhető el.
  • ÉnBudapestem kártyával, illetve ÉnBudapestem applikációval fürdőikbe 20 százalékos kedvezménnyel tudnak a budapesti lakosok jegyet váltani.
  • A különböző bérletkonstrukciókkal, a 100, 200 vagy 365 alkalmas bérlettel már 1000- 1200 forintos áron is lehet fürdőzni, ráadásul bérlettípustól függően több fürdőbe is lehet vele járni. A bérletek ára ez évben 8-10 százalékkal emelkedett.
  • Az idősebb korosztály mozgási lehetőségeinek támogatása érdekében, kerületi önkormányzatokkal való együttműködés keretében biztosítanak kedvezményeket nyugdíjas vendégeiknek. Múlt évben pedig 85 év feletti törzsvendégeink részére extra kedvezményt is bevezettenk: legalább 100 alkalmas GOLD bérletet 50%-os áron vásárolhatnak.

Fejlesztések 2024-ben

A fővárosi fürdők gyakorlatilag az év minden napján nyitva tartanak, így üzem közben lehet a folyamatosan, napi szinten szükséges karbantartásokat és a nagyobb volumenű beruházásokat elvégezni. Az üzemeltetés biztonsága érdekében éves karbantartási és felújítási tervet készítenek, amely alapján ütemezetten végzik el a szükséges javításokat, folyamatosan ellenőrzik a fürdők műszaki állapotát és működését, és hiba esetén mihamarabb intézkednek

A fürdők – mintegy másfél évtizede és a koronavírus-járvány idején különösen – feltorlódott fejlesztési feladatai közül már 2023-ban sikerült többet is elvégezni. Olyan egységek felújítására is sor került végre, mint a Palatinus strandon a Margaréta medence szökőkútja vagy a Rudas fürdő Panoráma medencéje. A Lukács fürdőben az előző évi tűzeset után a teljes szaunavilágot – a műszaki részeket is – rendbe tették, és a Paskál fürdő panorámaszaunája is alapos felújításon esett át.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A múlt év legnagyobb beruházása, a 2016-ban elkezdett KEHOP projekt keretében megpályázott épületenergetikai fejlesztések befejeződtek. Ennek eredményeként korszerű napelemek kerültek a Lukács és a Csillaghegyi fürdőbe, a Széchenyi fürdőben nyílászárókat cseréltek, és kicserélték a kazánt, hőszivattyúkat állítottak be a hőtermelés segítésére a Pesterzsébeti fürdőben és Csillaghegyen. Mindez mintegy 750 millió forint fejlesztést jelentett, ezen belül 600 millió forint európai uniós forrás támogatással.

2024-ben a következő fejlesztések várhatók:

  • A Rác fürdő rekonstrukcióját a Fővárosi Közgyűlés 2023 őszén jóváhagyta, a beruházást a társaság saját forrásból tudja fedezni. A felújítási tervek elkészültek, a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési pályázat folyamatban van, várhatóan tavasszal elkezdhető a helyreállítás.
  • Ezzel párhuzamosan a patinás, műemléki Gellért fürdő rekonstrukciójának hároméves koncepciója is zöld utat kapott. A koncepciótervet tervező cég közbeszerzési eljárás keretében kiválasztásra került. 2024-ben elkészülnek a tervek, majd 2025-ben indulhat a kivitelezési közbeszerzés és remélhetőleg a felújítás is. 
  • Méreteiből adódóan a Széchenyi fürdőben folyamatosan szükségesek karbantartási-, felújítási munkák. 2024-ben egy milliárd forint értékű felújítást terveznek: nagyobb és látványos változás lesz a termál oldalon a burkolat teljes cseréje a beltéri medencéknél és a kültéren az úszómedence teljeskörű felújítása.
  • A nyár folyamán megtörténik a Dandár fürdő beltéri medence terének szigetelése és újraburkolása.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

Címkék:
Budapest, forint, fürdő, fürdőzés, milliárd, fürdők, hazai,