Célegyenesben a filléres budapesti utazás: komoly előnyben az ingázók

Pénzcentrum2024. január 30. 20:10

A Budapest-bérletek ára márciustól 9 ezer forint alá csökken, ám márciustól a MÁV, a Volán és a BKK járatain elfogadják majd a azország- és Pest megyei vármegyebérleteket is. Az RTL Híradó számításai szerint ez azt jelenti, hogy az ingázók akár fillérekért juthatnak hozzá az utazásukhoz szükséges okmányokhoz.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, megegyezett egymással az Építési és Közlekedési Minisztérium és a főváros, hogy milyen tarifaközösségben működjön tovább a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés. A tervek szerint Budapesten is elfogadják majd az állami ország- és Pest megyei vármegyebérleteket, ami elsősorban az agglomerációból közösségi közlekedéssel ingázóknak lesz kedvezőbb - hangzott el az RTL Híradóban. 

Eszerint Budapesten 14 év alatt és 65 év felett továbbra is ingyenes lesz a tömegközlekedés, a diákok viszont a 3450 forintos BKK-bérlet helyett elég, ha 945 forintért vármegyebérletet vesznek Pest megyébe, vagy ha eddig havi országbérlettel kombinálták, akkor a mostani 5340 forintról 1890 forintra csökkennek a kiadásaik.

A Budapest-bérlet ára az eddigi 9500 forintról márciustól 8950 forintra csökken, ám azok, akik Budapest és az agglomeráció között eddig két bérlettel ingáztak, 18950 forint helyett 9450 forintért vehetnek egy bérletet.

A költségmegosztás lényege, hogy a szolgáltatók a járatok által megtett út és a jármű férőhelyeinek száma alapján részesülnek a közös kasszába befolyó bevételekből.

Címkék:
utazás, közlekedés, bkk, Budapest, volán, bérlet, máv start, ingázók,