Most akkor mi lesz a Budapest-bérlet sorsa? Újabb fejlemények derültek ki a vitáról

Pénzcentrum2024. január 4. 11:02

A napokban röppent fel a hír, hogy március 1-jével már nem lesznek érvényesek a BKK bérletei a HÉV-eken, Volánbuszokon és a vonatokon Budapest területén belük. Azonban egy, az RTL-hez került dokumentum szerint az állításokkal ellentétben semmilyen utalás nincs a hivatalos papírokban arról, hogy március 15-tel megszűnne ez a lehetőség.

Alig két hónapon keresztül tudják csak használni a BKK bérlettel rendelkezők a Budapesten belül közlekedő állami fenntartású járműveket, azaz a vonatokat, HÉV-eket és a Volánbuszokat. A MÁV ugyanis szilveszterkor arról tájékoztatta a lakosságot, hogy az állami és a fővárosi szolgáltatók között megkötött szerződés csak március elsejéig lesz érvényben.

Az RTL Híradó birtokába jutott azonban most egy, december 29-én a MÁV illetékese által is szignózott dokumentum, amiben ilyen határidőre még csak utalás sincsen. Egyedül az szerepel benne, hogy január elsejétől él a szolgáltatási szerződés, ami „közös megegyezéssel, valamint 30 napos felmondási idővel – a megrendelők részéről külön-külön is – rendes felmondással szüntethető meg”.

Ez egy határozatlan idejű szerződés, tehát addig van érvényben, amíg valaki föl nem mondja – nyilatkozta Karácsony Gergely főpolgármester, hozzátéve, hogy a főváros nem tervezi felmondani a szerződést, de legjobb tudomása szerint a Lázár János vezette minisztérium felől sem érkezett erre utaló jelzés.

Kép: Jászai Csaba, MTI/MTVA 

Címkék:
utazás, hév, bkk, MÁV, Budapest, bérlet, szerződés, március,