Ez rengeteg Budapest-bérletesnek fájhat 2024-ben: nem lehet majd így utazni ezeken a járatokon?

Pénzcentrum2023. december 21. 08:14

Nem hosszabbítják meg a 2023. december 31-én lejáró szerződéssel létrejött, úgynevezett hibrid modellt a HÉV-vonalak és -járatok, illetve az agglomerációs buszjáratok üzemeltetését illetően – értesült az Index kormányzati forrásokból. A jövőben csak a MÁV vagy a Volán által értékesített jegyekkel vagy bérletekkel lehet használni a vonatokat, héveket és a buszokat Budapesten és az agglomerációban - írja a lap.

Felidézték: 2016. október 28-án az agglomerációs feladatok megosztására, a közlekedésszervezői-technológiai feladatok meghatározására és a finanszírozási feltételek rögzítése érdekében megállapodás jött létre a fővárosi és elővárosi vasúti szolgáltatásokról, illetve a fővárosi és elővárosi, autóbusszal végzett szolgáltatásokról az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) jogelődje, valamint Budapest Főváros Önkormányzata között. A szerződés 2022. évi elszámolása tekintetében a feleknek nem sikerült megállapodniuk a lap információi alapján. Az Építési és Közlekedési Minisztérium álláspontja szerint Budapest Főváros Önkormányzata mintegy 2 milliárd forinttal tartozik az állami közszolgáltatónak, és mivel az ÉKM ajánlatát az önkormányzat nem fogadta el, így a 2022. év pénzügyi zárása nem történt meg.

Az úgynevezett „Budapest-bérlet” helyközi járatokon történő elfogadásával kapcsolatban korábban létrejött megállapodás a fenti hatállyal szintén megszűnik: "a MÁV-START Zrt. és a VOLÁNBUSZ Zrt. (sárga buszok) járatain, a fővároson belüli szakaszokon 2024. március elseje után a BKK jegyeit és a Budapest-bérletet (korábbi BKV-bérlet) nem fogadjuk el. Az ÉKM-megrendelésű szolgáltatások igénybevétele a tarifarendszert érintő módosítások életbe lépését (tervezetten: 2024. március 1.) követően a helyközi díjtermékekkel, köztük a vármegye- és országbérletekkel, illetve azok 24 órás érvényességű új változatával lehetséges" – értesült a lap. 

Reagált Karácsony Gergely

A főpolgármester a közösségi médiában azt írta: "A BKK-bérlet hosszú évek óta minden közösségi közlekedési járműre érvényes Budapesten. Pofonegyszerű az egész: az emberek a fővárosi és az állami szolgáltatásokat is használhatják, a cégek meg osztoznak a bérletekből származó bevételen. Mindenki jól jár."

Karácsony Gergely szerint ostobaság lenne a külön bérlet bevezetése, éppen az ellenkezőjét kellene csinálni: "a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés sokkal szorosabb összekapcsolására lenne szükség. Közös bérlet, egységes utastájékoztatás és összehangolt szolgáltatások helyett azonban járatritkítások, áremelések, visszafejlesztések történnek az állami vonalakon."

Címkék:
közlekedés, hév, bkk, MÁV, Budapest, tömegközlekedés, volán, bérlet, főváros, megállapodás, minisztérium, budapesti tömegközlekedés,