Hatalmas lezárások lesznek hétfőn Budapesten: sok minden leáll, ezt minden fővárosinak tudnia kell

Pénzcentrum2023. december 18. 09:32

December 18-án hétfőn külföldi delegáció érkezése miatt Budapest több helyszínén is forgalomkorlátozások lesznek.

Külföldi delegáció érkezése miatt a főváros több szakaszán, főként a Hősök tere–Andrássy út–Kiskörút–Kossuth Lajos utca–Erzsébet híd útvonalon, az ezeket keresztező szakaszokon, valamint a budai Vár környékén is forgalomkorlátozások lesznek – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

A korlátozások miatt a BKK több járata is rövidített vagy módosított útvonalon fog közlekedni. 11:40-től várhatóan 12:40-ig:

  • Az M1-es metró a Hősök terénél nem áll meg.
  • A 20E autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Hősök tere megállót, illetve Káposztásmegyer, Szilas-patak felé a Vágány utca/Róbert Károly körút megállót sem.
  • A 105-ös és a 210-es autóbusz módosított útvonalon jár, kihagyja a Vágány utca/Dózsa György út és a Deák Ferenc tér közötti megállókat.
  • A 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz, illetve a 79-es trolibusz terelve közlekedik, nem érinti a Benczúr utca és a Hősök tere megállót, illetve a Keleti Pályaudvar felé a Damjanich utca/Dózsa György út megállót sem.
  • A 75-ös trolibusz terelve, a Hermina úton át közlekedik, több megállót nem érint.

12 órától várhatóan 14 óráig:

  • A 16-os és a 216-os autóbusz nem közlekedik.
  • A 16A és a 116-os autóbusz rövidített útvonalon jár, nem érinti a Dísz tér és a Szentháromság tér megállót.

A fentieken túl szakaszos és időszakos korlátozásra számítsanak várhatóan 11:20 és 12:40 között:

  • A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtértől az M4-es autóút–M0-s–M3-as autópálya–Kacsóh Pongrác úti felüljáró–Kós Károly sétány útvonalon.
  • Várhatóan 11:40-től 12:40-ig lezárják a Hősök terét, továbbá a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és a Városligeti fasor között, illetve az Andrássy utat a Bajza utca és a Hősök tere között.
  • Szakaszos és időszakos lezárásra számítsanak várhatóan 12:20 és 13:10 között az Andrássy út–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér–Károly körút–Kossuth Lajos utca–Erzsébet híd–Attila út útvonalon. Várhatóan 12 órától 14 óráig szintén lezárják a Hunyadi János utat, a Dísz teret és a Palota utat is.
  • Várhatóan 18 órától 18:40-ig szakaszosan és időszakosan lezárják a Dísz tér–Palota út–Krisztina körút–Szent Gellért rakpart–Műegyetem rakpart–Pázmány Péter sétány–Dombóvári út–Rákóczi híd–Soroksári út útvonalat.
  • Várhatóan 20:30-tól készüljenek szakaszos és időszakos lezárásra a Máriássy utca–Mester utca–Könyves Kálmán körút–M5-ös kivezető–M0-s–M4-es autóút útvonalon, és a 4-es főúton az M0-ás és a városhatár között 21:30-ig.
 
Címkék:
bkk, bkv, Budapest, tömegközlekedés, közösségi közlekedés, forgalomkorlátozás, főváros, budapesti tömegközlekedés, lezárások,