Ma is sztrájkolnak a Volán-sofőrök: ezeken a vonalakon várható komoly fennakadás

Pénzcentrum2023. december 11. 10:13

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet mára és tegnapra hirdetett meg sztrájkot, ami egyelőre úgy tűnik, hogy gördülékenyen halad. Nem viselte meg Budapest környékét a kétnapos sztrájk.

December 10-11-re hirdetett sztrájkot a Szolidaritás Autóbusz- közlekedési Szakszervezet, azonban a jelek szerint Budapest és környéke jól viselte a ritkított járatokat. A 24-hu beszámolója szerint Budapest és környékének egyik legforgalmasabb útvonalán a kétnapos Volán-sztrájk nem viselte meg, a legnagyobb változás, hogy az alapvetően párpercenként járó 22A jelzésű buszra volt, hogy 8 percet is várni kellett.

A buszok pedig sűrűn járnak, és akár még ülőhelyet is lehet rajtuk találni, a dugó pedig nem lett nagyobb Budakeszi és Budapest között, mint bármelyik másik napon. Ezen a szakaszon ugyanis reggelente hagyományosan állnak az autók, mivel egyetlen kétszer egysávos úton lehet csak bejutni a fővárosa. Ez pedig ma reggel is így van, a helyzet pedig az arra járók szerint nem rosszabb, mint bármelyik másik hétfőn, így feltételezhető, hogy az emberek nem ültek autóban a sztrájk hallatán.

Címkék:
utazás, Budapest, sztrájk, volán, változás, december,