Továbbra is rejtély: nem tudni ki az M1-esen történt tömegszerencsétlenség felelőse

Pénzcentrum2023. december 10. 17:05

Közel kilenc hónapja, március közepén brutális tömegszerencsétlenség történt az M1-es autópályán. Mint ismert, porátfúvás miatt egy pillanatra olyannyira megromlottak a látási viszonyok az M1-es autópálya Pest vármegyei szakaszán, hogy egymás után futottak egymásba és törtek össze az autók- írja az Index. 

Belső vizsgálat indult a pályafenntartónál, a rendőrség pedig közúti baleset okozása miatt indított eljárást, de úgy tűnik, eredmény még nincs.

A nyomozás jelenleg is folyik – egyelőre ismeretlen tettes ellen –, kollégáim továbbra is szakértők bevonásával vizsgálják a körülményeket

– írta a lap megkeresésére illetékes kapitányság szóvivője, Szabóné Berki Bianka. 

Az M1-esen történt baleset a magyar biztosítóknak is a legbonyolultabb ügye lehet, a kár több mint 360 millió forintra rúg.

Címkék:
vizsgálat, utazás, baleset, rendőrség, március, m1, balesetveszély, autópályán,