Mi történik? Óriási úszó monstrumok jelentek meg a Balatonban

Pénzcentrum2023. november 14. 08:16

Már javában zajlanak a kotrási munkálatok a Balatonnál, az intézkedés megnyugtathatja azokat, akik nemcsak a tó vízminősége, hanem az ezzel járó gazdasági következmények miatt is aggódtak az utóbbi időben. Hiszen, ha elterjed az alga nagyobb tömegű felbukkanásának a híre, a turisták is elmaradhatnak, ahogy évekkel ezelőtt az extrém alacsony vízállás, vagy a tömeges halpusztulás is elriaszthatták a vendégeket- derül ki a HelloVidék cikkéből. 

A helyi polgármesterek már többször szorgalmazták az iszap egy részének az eltávolítását az utóbbi időben a tóból. A mederfeltöltődés különösen a nyugati medencét érinti. Az algák tápanyagául szolgáló foszfor eltüntetése és a komfortos fürdőzés miatt is szükséges a kotrás a településvezetők szerint.

Mi szeretnénk mindent megtenni, hogy még a kisebb partközeli, lokális algák se jelenjenek meg. Mi mindenképpen szükségesnek tartjuk, mi Balaton-parti polgármesterek, főleg a Keszthelyi-öbölben, hogy a Balaton-parti kotrásokat indítsák meg. A strandok és a part közelében mindenképpen szükség lenne kotrásra. Ezt hála Istennek már nem ellenzik tudományosan, még akkor is, ha az alga nem csak ettől függ

- mondta még szeptemberben Manninger Jenő, Keszthely polgármestere a TV Keszthelynek. A Balaton 1970-90-es évek között jelentkező algásodásáért a szennyvizekkel érkező nagy mennyiségű növényi tápanyag volt a felelős. Ezt számos nagyberuházással sikerült csökkenteni. 2004-ig kotorták a medret is. Algásodás 1995 és 2018 között viszont nem volt tapasztalható.

A 2019-es algavirágzás kiváltó okainak megszüntetéséért 2021-ben III. fokú vízminőség-védelmi beavatkozást rendelt el a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, és sok évnyi kihagyás után ismét kotorni kezdték a Balatont. Akkor, mintegy 14 hektárnyi területéről csaknem 90 ezer köbméternyi mederiszapot távolítottak el. Jó hír ugyanakkor, hogy az idei évben is folytatódnak a kotrási munkálatok a Balatonnál.

A Tihanynál zajló kotrási munkálatokat a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet végzi a saját kikötőjében magánvállalkozók munkagépeivel. Ezen kívül a Balatoni Hajózási Zrt. saját kikötőinek fenntartási jellegű kotrása van folyamatban

– mondta lapunk megkeresésére az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A kotrási munkák végzéséhez a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság mederkezelői hozzájárulást adott. Mint írták, a Balaton medréből kikotort iszapot a balatongyöröki zagytéren, vagy egyéb engedélyezett területen lehet elhelyezni.

A zagy zagytéren történő elhelyezésének díja 3250 Ft köbméterenként plusz ÁFA. Ezt a díjat csak a magáncélú kotrások után kell fizetni. Az állami, vízminőségi kotrás során kiemelt zagy elhelyezése térítésmentes. A zagy elhelyezéséből befolyt összeg a zagyterek üzemeltetési és fenntartási költségeihez járul hozzá, azoknak azonban csak egy részét fedezi

- hívta fel a figyelmet a Főigazgatóság. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit ZRt. egyébként bármelyik vállalkozás számára bérbe adja a gépüzeméhez tartozó MUD-25 típusú hidromechanizációs kotrógépét. Mint írják, a berendezés kiválóan alkalmazható csatornák, holtágak, halastavak és kisebb medencék víz alatti iszap kitermelő munkáinak elvégzésére. Az üzemeltetés megkezdése előtti földmunkákat a megrendelőnek, a közösen végzett helyszíni bejárás alkalmával rögzítettek alapján kell elvégeznie.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kitermelési díj megállapítása csak a helyszín pontos ismeretében adható. Az úszókotró és annak tartozékaival együtt történő helyszínre és onnan elszállítását, az árajánlat nem tartalmazza, a gép őrzéséről a bérbevevőnek kell gondoskodni. A tájékoztatás szerint ennek az üzemóradíja: 23000.- Ft / üzemóra + ÁFA.

A kotrás rendkívül fontos, mivel a Balaton nyugati medencéje, főként a strandok egyre jobban iszaposodnak. A mederfeltöltődés a Zala folyó hordaléka, ami leginkább a Balaton nyugati medencéjét érinti, így rendkívül fontos a Kis-Balaton és a Keszthelyi-medence kitisztítása az elvárt vízminőség biztosításáért. Az algavirágzás kapcsán szeptemberben ismét felmerült a mederkotrás témája. A helyi polgármesterek többször szorgalmazták az iszap eltávolítását.

A 2019-es algavirágzás kiváltó okainak megszüntetéséért 2021-ben III. fokú vízminőség-védelmi beavatkozást rendelt el a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, és sok évnyi kihagyás után ismét kotorni kezdték a Balatont. Akkor, mintegy 14 hektárnyi területéről csaknem 90 ezer köbméternyi mederiszapot távolítottak el.

A hidromechanizációs kotrás lényege, hogy a vízzel együtt a lágy iszapot is kitermelik. Ez a kevert anyag csővezetéken keresztül jut el a lerakóhelyekre, ahol ülepedik. A víz az ülepedés után visszafolyik a Balatonba, a szárazanyag pedig visszamarad a tárolótérben.

Címkék:
utazás, Balaton, víz, gazdaság, környezet, iszapkotrás,