Ezek voltak a legnépszerűbb nyári úticélok: hol nyaralnak legszívesebben a magyarok?

Pénzcentrum2023. augusztus 21. 17:29

Számos, egymásnak ellentmondó hírt olvashattunk idén nyáron, miszerint már nincs egy törölközőnyi szabad hely sem a legnépszerűbb üdülőhelyeken, illetve az embereknek a gazdasági nehézségek mellett idén nem maradt lehetőségük a külföldi utazásra. Egy utazásközvetítő úgy döntött, utánanéz a valós helyzetnek, hiszen a számok nem hazudnak.

Számos változásnak lehettünk tanúi 2023 nyarán az utazási piacon, mely változásokról az Invia.hu rendelkezésére álló adatok igazán szemléletes képet festenek. Miközben az úticélok tekintetében kisebb átrendeződések történtek, a választott utazásokban (utazási mód, szálloda besorolása, választott ellátás) jelentősen megváltoztak az utazók preferenciái - írja közleményében az Invia.

Hová indultak legtöbben nyaralni?

A tavalyi évhez képest idén közel kétszer annyian választották Törökországot, azon belül is Side, Alanya és Belek voltak a legnépszerűbbek. A Görögországba utazók aránya negyedével nőtt a tavalyihoz képest, a 3 legnépszerűbb sziget (Kréta, Korfu és Zakynthos) közül pedig Korfu népszerűsége nőtt a legnagyobbat: háromszor annyi utas választotta ezt a szigetet az idén, mint 2022-ben.

A TOP 5-be jutásért szokás szerint még Egyiptom, a Kanári-szigetek és Tunézia versenyeztek; az összes utazás számát nézve idén 30%-al többen utaztak külföldre az Inviával, ebből a növekedésből a tavalyi évhez képest Egyiptom és Tunézia nem egyenes arányban részesedtek, miközben a Kanári-szigetek, azon belül is Fuerteventura komoly utasforgalom-növekedéssel járult hozzá a végeredményhez.

Az első 5 helyezettbe, a tavalyihoz képest szinte változatlan utasszámmal idén nem került be Ciprus, Spanyolország pedig kevesebb utast csábított az idén nyaralásra, mint tavaly: a korábban ide az Inviával, a megbízható magyar és külföldi utazásszervezők ajánlatait egy helyen, egységes és átlátható formában kínáló utazásközvetítővel utazók több, mint 30%-a választott másik úticélt.

A teljes kikapcsolódás iránti igény vált a legfontosabbá

A tavalyihoz képest idén sokkal többen voksoltak a hosszabb kikapcsolódások mellett: a nyaralások időtartama terén egy komoly átrendeződést figyelhettünk meg, melynek eredményeképp csökkent a rövidebb, és többszörösére nőtt (a növekedés sorrendjében) a 9-, 16- és 7-napos üdüléseket választók száma. A választott ellátásokat elemezve is arra jutunk, hogy a nyaralók vágytak a teljes kikapcsolódásra és a valódi pihenésre: az önellátást választók száma több, mint 40 %-al csökkent a tavalyihoz képest, miközben az Ultra All Inclusive ellátást kérők száma ugyanebben az időtartományban szinte megduplázódott.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ugyanezt a trendet tükrözi a preferált szállodák besorolása (a 3* negyedével csökkent, a 4* közel kétszeresére nőtt) és a választott utazási mód is: 0,3 % a különbség a buszos utak csökkenése, és a repülős utak növekedése arányának (-43,3% és +43,6%) változása között.

A nyár lassan véget ér, de a változás szele tovább fúj

Miközben a számos változást hozó nyári szezonnak lassan a végére érünk, azt látjuk, a most alakuló trendek az őszre is hatással lehetnek: az őszi időszakban Törökországba, Egyiptomba, Görögországba, Tunéziába és Ciprus szigetére foglalt utazások száma is magasabb a tavaly ilyenkorinál, ezzel párhuzamosan pedig már érkeznek az őszi városlátogatások, a sportutak, az egzotikus utazások iránt érdeklődők, valamint a Szilvesztert valamilyen nyárias, meleg szigeten eltölteni tervezők.

Összegezve tehát nagyon úgy fest, hogy a nyáron a tengerparti homokban hátrahagyott lábnyomok utánpótlásáról 2023-ban többen gondoskodtunk, mint az előző évben, és ez a trend jó eséllyel a következő hónapokra is kitart – az Invia utasai nem búcsúznak a nyártól, helyette már most terveznek azokkal a desztinációkkal, ahol a hazánkban jellemzően hidegebb évszakok alatt is megtalálhatják a nyár élményeit és élvezhetik a napsütés melegét!

Címkék:
utazás, nyaralás, úticél, legnépszerűbb, utazók, online utazási iroda,