Megindult a magyarok rohama a Balatonra: ez áll a brutális forgalom mögött

Pénzcentrum2023. július 12. 15:35

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a második, kánikulai júliusi hétvégén 7 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma az első, esős hétvégéhez képest a Balaton partján. A mobilcella adatok szerint 12 százalékkal több egynapos látogató fordult meg a Balatonnál az egy héttel korábbi adatokhoz képest - közölte szerdán a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

A legnépszerűbb úti cél, 26 000 vendégéjszakával, Siófok volt, amit közel 20 000 eltöltött éjszakával Balatonfüred követett, de sokan utaztak Hévízre, Balatonlellére és Zamárdiba is. A térség attrakciói közül a siófoki Aranypart szabadstrandot, továbbá a zalakarosi fürdőt és környéküket, valamint a balatonfüredi Tagore sétányt látogatták a legtöbben ezekben a napokban.

A jelentés szerint a tó vize idén kristálytiszta és az előző évinél 19 centiméterrel magasabb is a vízszint. A vízmagasság idén rendre meghaladja a 2020 óta bármelyik évben mértet. Kitérnek arra is, hogy az elmúlt öt év fejlesztéseinek köszönhetően 97 megújult strand fogadja a térségben a vendégeket, amelyek családbarát és akadálymentes szolgáltatásokkal, széleskörű sport- és szabadidős lehetőségekkel bővültek.

A hétvégi összefoglaló beszámolt arról is, hogy a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) személyhajóinak utasszáma júliusban eddig 7 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor. A folyamatosan közlekedő kompokon máris 10 százalékkal nőtt a kerékpárosok száma, az előző évhez képest. A megszokott programhajók mellett júliusban két tematikus - borkóstolós és komolyzenei - rendezvényhajót is indít a hajózási társaság. Az MTÜ Kajla-programjának köszönhetően pedig a Kajla útlevelüket felmutató kisiskolások a BAHART személyhajóin is ingyen utazhatnak - hívta fel a figyelmet végezetül az MTÜ.

Címkék:
utazás, Balaton, időjárás, kánikula, hőség, hétvége, összefoglaló, bahart, mtü, hétvégi időjárás,