Váratlan áremelés a Balatonnál: szívhatja a fogát, aki ott nyaral 2023-ban

Pénzcentrum2023. május 4. 19:45

Óránként 400 forintra emelték a parkolási díjat Balatonbogláron a tópart mentén, miközben a városközpontban 300 forintot kell fizetniük az autósoknak. A polgármester szerint erre azért volt szükség, hogy a szabadstrand továbbra is ingyenes maradhasson – számolt be az RTL.

A napokban üzemelték be a parkolóautomatákat Balatonbogláron, ahol mostantól fizetni kell a parkolásért: a tóparton óránként 400 forintot, míg a városközpontban 300-at. Ezek az árak pedig hétvégén, illetve a nap 24 órájában érvényesek.

A helyiek ingyen tudtak váltani maguknak parkolóbérletet, azonban a vendégeknek az év minden napján fizetniük kell mostantól, bár különböző bérletkonstrukciókkal, mint az éves vagy a heti csökkenthető a költség adott esetben. A lakosok szerint pedig nagyon gyorsan szórják ki a büntetéseket.

A polgármester szerint viszont elkerülhetetlen volt ez a lépés, hsizen egyrészről a forgalmat fogják ezzel szabályozni, másrészről pedig az önkormányzat összesen het darab szabadstrandot tart fenn, aminek költsége évi 100 millió forint. Éppen ezért úgy gondolják, hogy valamennyire a turistáknak is hozzá kéne járulniuk a költségekhez.

Balatonfenyvesen is nőttek a parkolódíjak, itt az eddigi 200 forint helyett már 300 forintot kell fizetni óránként.

Címkék:
utazás, nyaralás, Balaton, parkolás, forint, strand, áremelés, fizetős parkolás,