Súlyos a helyzet a Balatonnál: talán már sosem lehet megállítani a tó pusztulását

Pénzcentrum2023. március 25. 09:40

Folyamatosan gondot jelent a nádirtás, az egyre többször megjelenő algásodás, illetve az itt élő állatok természetes élőhelyének visszaszorulása a Balatonnál. Hogy pontosan mlyen állapotban van a magyar tenger, arról Tóth Viktor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa beszélt a HelloVidéknek.

A nádpusztulás egy természetes folyamat a növények életében, amibe persze az ember is jól besegít, viszont az irtás, az több külső, elsődlegesen emberi tényezőhöz kötthető. Ilyen például az építkezések számának növekedése a Balaton parton vagy az újabb kikötők, stégek létrehozása. Ebben az esetben sokszor kerül sor a nád gyérítésére, irtására, a nádas feldarabolására (mellékeltem egy képet). Ez semmilyen esetben nem nevezhető természetes folyamatnak.

Ahogy a szakember mondja, az érintett területeket ezért nagyon nehéz beazonosítani, mert alapvetően a kivitelezők, beruházók pusztuló nádasoknak nevezik ezeket a területeket, és csak „javítás” jelleggel vágják ki, illetve aratják le az itt található nádasokat. Hozzátette, sajnálatos módon a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek a nádasok aztán sorra kipusztulnak.

Ha érdekel a teljes cikk, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!

Címkék:
Balaton, szakember, fajpusztulás,