Óriási a tét: valóban forradalmat hozhatnak a közlekedésben az új megyei és országos bérletek?

Pénzcentrum2023. február 21. 09:42

Szalay Áron, a Közlekedő Tömeg Egyesület alapító tagja szerint az autósokat nem fogja meggyőzni a közösségi közlekedésre való átszokásról az új kedvezményes MÁV-Volán-bérlet, Bíber Anett, a MÁV-csoport szóvivője szerint viszont a májustól elérhető bérletek igenis erős érvek a közösségi közlekedés mellett - derült ki az InfoRádió műsorában.

Szalay Áron, a Közlekedő Tömeg Egyesület alapító tagja szerint az új bérletrendszer viszonylag kevés utast ösztönöz az autó otthonhagyására. Egyrészt ez a kedvezmény nem érvényes a helyjegyköteles vonatokra, másrészt a városi közlekedésre sem. Bár az InfoRádióban elismerte, hogy a kedvezmény mellett és ellen is szólnak érvek, ez attól függ, hogy a továbbiakban milyen változtatások történnek a közösségi közlekedésben. Például ha a kormány vállalja, hogy kipótolja, ha az alacsonyabb jegyárak miatt esetlegesen kevesebb bevétel folyik be a közlekedési cégekhez, akkor ez alapvetően rendben van.

Az viszont "semmiképpen nem elfogadható", ha egy-két év múlva a lecsökkent bevételekre hivatkozva járatokat szüntetnek meg. Szalay Áron hozzátette, szükség lenne olyan jegyekre és bérletekre, amelyek érvényesek a helyközi és a helyi járatokra is.  A Közlekedő Tömeg Egyesület alapító tagja szerint aki most nem használ közösségi közlekedést Magyarországon, az nem azért teszi, mert túlzottan drága lenne.

Az rádiónak nyilatkozott Biber Anett, a MÁV-csoport szóvivője is, aki elárulta, bíznak abban, hogy ezzel még többen adnak esélyt a közösségi közlekedésnek azok közül, akik eddig az autót használták. Mint mondta, elegendő egy harminc napig érvényes bérlettel utazni a különböző szolgáltatók járatain.

Biber Anett részletezte: a teljes árú vármegyebérlet 9450 forintba kerül, de ha át kell lépnünk egy megyehatárt, akkor már az országbérletet érdemes vásárolni, ami 18 900 forintba fog kerülni. A diákok igénybe vehetik a 90 százalékos kedvezményüket, így nekik 945 forintba fog kerülni havonta ez a bérlet. Az országbérletért pedig 1890 forintot kell fizetniük.

Címkék:
MÁV, máv-start, forint, volán, kedvezmény, tömeg, mávinform,