Egyre emelkedő árak várják a magyar turistákat: már szobát is nehezebben találni itthon

Pénzcentrum2022. december 9. 09:37

Már látni a hazai idegenforgalomban azokat a folyamatokat, amelyeket a szektor szereplői előrevetítettek. A csökkenő kiadható szobák száma mellett az egy vendégéjszakára jutó bevétel, tehát az árak azonban emelkedtek.

Októberben már érezhetőek voltak azok a folyamatok, amelyet az idegenforgalmi szektor szereplői előrevetítettek. Ugyanis míg a kiadható szobák száma csökkent, addig az egy vendégéjszakára jutó bevétel, tehát az árak emelkedtek. A szakértők szerint bár az évnek ebben a szakaszában ez a folyamat nem meglepő, azért az egy évvel korábbi számokhoz képest jelenleg mindkét mutatóban jelentős elmozdulást láthatunk.

A g7. kiemelte, hogy a hazai idegenforgalomban - és különösen a szállodaiparban minden az áremelkedés irányába mutat, hiszen drágul az energia és az élelmiszer, emiatt elszálltak a szálláshelyek költségei így azok vagy bezárnak a télre, vagy áthárítják a költségnövekedést a vendégekre.

Októberben a panziókban és hotelekben durván tizedével kevesebb szobát kínáltak kiadásra, mint egy évvel korábban, az üdülőházaknál pedig ennél is jóval nagyobb, 40 százalékos volt a visszaesés. Az árak emelkedése is felgyorsult, a statisztikai hivatal adatai szerint a szállodáknak átlagosan 24 104 forintos bevétele volt egy vendégéjszaka után, ami lényegében minden korábbinál magasabb.

Címkék:
szálloda, turizmus, vendéglátás, hotel, statisztika, belföldi turizmus, vendégéjszaka,