Itt a Ryanair válasza a különadóra: drasztikus lépést jelentett be a vezérigazgató

Pénzcentrum2022. szeptember 13. 14:07

Budapestre érkezett a Ryanair vezérigazgatója, Michale O'Leary, ahol a cég hazai működésével kapcsolatos friss döntéseket ismertette. Mint kiderült a fapados légitársaság nem vonul ki Magyarországról, de csökkentik a járatok számát és sűrűségét is.

Mint Michale O'Leary, a Ryanair vezére kedd délutáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy a társaság nem vonul ki Magyarországról. Nyilván nyomott hagyott a cég működésén a világjárvány és az ukrán háború, ezen kívül, értetlenül állnak a kormány légitársaságokra kivetett különadója előtt is.

Ezeken köszönhetően Magyarország drágább hely lett, mint a környező országok, ennek ellenére nem vonulnak ki hazánkból, de csökkenteni fogják a járatok számát. 53 útvonal helyett csak 45 lesz elérhető, és azok is ritkábban járnak majd. Annak ellenére döntöttek így, hogy korábban még inkább növekedni szerettek volna a magyar piacon is. 

Mint elmondta, arra számítanak, hogy veszíteni fognak a magyar bíróságon, de nem állnak meg, továbbmennek az EU bíróságra. Mint ismeretes, bíróságon fellebbezi meg a Ryanair az augusztus elején kiszabott 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot, amit azért kaptak, mert a különadót az utasokra hárították.

Mondd el, hogy élsz!

Régóta nem volt olyan magas az infláció Magyarországon, mint 2022. augusztusában: 2021 azonos időszakához képest ugyanis az árak átlagosan több mint 15,6 százalékkal voltak magasabbak. Nincs olyan háztartás Magyarországon, amely ne érezné a saját bőrén a rohanó infláció okozta hatásokat. Mostani kérdőívünkben a magyar háztartások anyagi helyzetéről szeretnénk képet kapni, mennyire viselte meg őket a gyorsuló infláció, az energiaárak emelkedése, és hogy hatnak ezek a megtakarításaikra. Köszönjük, ha segítesz a kitöltéssel.

Címkék:
utazás, ryanair, repülés, légitársaság, magyarország, magyar, országok, repjegy,