Ezt nem teszik zsebre: eljárás indul a WizzAir ellen, körmükre néz a hatóság

Pénzcentrum2022. augusztus 22. 14:01

Fogyasztóvédelmi eljárás indult a Wizz Air légitársasággal szemben – írta közleményében az Igazságügyi Minisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban megnövekedett a Wizz Air Hungary Zrt. légitársasággal szemben a fogyasztóvédelmi hatósághoz benyújtott fogyasztói panaszok száma, amelyek közül több eset a médiában is nagy visszhangot kapott.

Mint a közleményben írják: a panaszok jó része szerint a légitársaság nem nyújtott tájékoztatást és segítséget járatkésések és járattörlések esetén; nem biztosított szállást és átfoglalást, Ezzel többletköltséget okozva az utasoknak. Emellett nem válaszolta meg 30 napon belül a fogyasztói beadványokat, valamint emelt díjas telefonos ügyfélszolgálatot működtet, az IM szerint pedig ezzel megsértették a jogszabályokat és a magyar fogyasztók jogait is.

Emiatt a szakmai irányító Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére fogyasztóvédelmi hatósági vizsgálat indult a Budapest Főváros Kormányhivatalánál a magyar fogyasztók és magyar családok jogainak védelme érdekében. Az eljárás célja az esetleges jogsértő magatartás feltárása, megszüntetése és szankcionálása, hiszen a jogszabályokat valamennyi vállalkozásnak be kell tartani

- írja közleményében az igazságügyi tárca.

Címkék:
vizsgálat, Budapest, Wizz Air, légitársaság, magyarország, fogyasztóvédelem, magyar, wizzair, eljárás, főváros, minisztérium, fogyasztók, fogyasztóvédelmi hatóság,