Erről érdemes tudnia az Angliába utazóknak: sorra függesztik fel a Londonból induló járatokat

Pénzcentrum/MTI2022. augusztus 2. 14:01

Felfüggesztette a British Airways brit légitársaság a jegyek értékesítését a londoni Heathrow-ról induló rövid távú járataira augusztus 8-ig a legnagyobb forgalmú brit repülőtéren fennálló kapacitáshiány miatt - írja az MTI.

A felfüggesztés nagy-britanniai és európai úti célokat is érint. A társaság közlése szerint a jegykiadás leállításától függetlenül korábban megvásárolt jegyeiket az utasok szükség esetén át tudják foglalni.

A Heathrow repülőtér arra kérte a légitársaságokat, hogy a tumultus csökkentése érdekében korlátozzák a nyár folyamán eladott jegyeik számát. A Heathrow-ról jelenleg naponta legfeljebb százezer utas indulhat el, a légikikötő ezzel a július közepén ősz elejéig bevezetett felső korláttal igyekszik csökkenteni a kígyózó sorokat, a csomagszállítás késedelmeit és a járattörléseket. Múlt héten a repülőtér azt jelezte, hogy a százezres korlátozásnak köszönhetően a járatok pontosabban közlekednek és a csomagszállítás is hatékonyabbá vált.

Nagy-Britanniában és Európa-szerte gondot okoz a repülőtereknek és a légitársaságoknak, hogy pótolják a koronavírus-járvány alatti leállás után előállt munkaerőhiányt, emiatt sok helyen fennakadások vannak a check-in-pultoknál és a csomagszállításban.

Címkék:
utazás, európa, leállás, repülőtér, london, anglia, csomagszállítás, reptér, légiforgalom,