Törölt járatok, otthagyott poggyászok: teljes a káosz a légi közlekedésben

Telex2022. július 4. 10:16

A pandémia két éve a turizmusra, és ezen belül is a repülőtársaságokra mérte az egyik legnagyobb ütést. Az elbocsátásokat most szenvedi meg igazán a szektor: a pandémia után sokan utaznának, azonban nincs elég ember a reptereken, így világszerte káosszal találkozhatnak most a nyaralni indulók – írja a Telex.

Ugyan a koronavírus-járvány már nem korlátozza a légi közlekedést, most az utóbbi két év pályaelhagyásai, valamint a reptéri sztrájkok miatt alakult ki globális szintű utazási káosz. Sok órás várakozásról, csuszásokról és törölt járatokról hallani mindenhonnan, ugyanis a légi közlekedés egyértelműen nem volt felkészülve a járvány után utazni vágyók tömegére. A probléma ugyanúgy érinti a fapados és a hagyományos légitársaságokat; járatok ezrei kerültek már törlésre az emberhiány miatt. Az adatok is jól bizonyítják a problémát: az USA-ban nem kevesebb, mint 300%-kal nőtt meg a légitársaságok elleni panaszok száma a járvány előttihez képest, Európában pedig óriásit nőtt a késések száma.

Budapesten a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közleménye szerint heti 10-15 járatot törölnek üzemelési okokból, és általánossá vált, hogy a járatok az emberhiány miatt nem, vagy csak részben hozzák el az utasok poggyászait. Jelenleg a munkaerőhiány három fő területet érint: a reptéri infrastruktúra fenntartását (utasellátás, biztonsági ellenőrzés,), a földi kiszolgálást (becsekkolás) és a légi irányítást. Ráadásul idén nyáron már annyian utaznának, hogyha minden állás be lenne töltve a reptereken, akkor is lennének logisztikai problémák. Ezt a helyzetet még tovább rontják a sztrájkok, melyek hatása sok országba gyűrűzhet be. Jelenleg a légitársaságok úgy tudják kezelni a helyzetet, hogy hosszabb időt hagynak a járatok között, vagy pedig járatokat törölnek, így alkalmazkodva a repterek csökkent kapacitásához.

Címkék:
utazás, járvány, légitársaság, káosz, légiforgalmi irányító, légiirányítók, pandémia, járványhelyzet, utazás biztosítás, légiforgalom,