Vallott a Budapest Airport: ez áll a fennakadások hátterében

Pénzcentrum2022. június 30. 16:27

A nyári időszak berobbanása, a Covid utáni légiforgalom dinamikus növekedése és ezzel együtt a korábban sosem tapasztalt, Európa szerte megjelenő munkaerőhiány hatalmas kihívások elé állítja a repülőtereket az egész kontinensen. Hetek óta olvashatók hírek járattörlésekről, késéssel induló és érkező járatokról, a földi kiszolgálás akadozásáról, amellyel kapcsolatban a Budapest Airport az alábbi információkat és tanácsokat kívánja nyújtani az utasoknak.

Az utasforgalom tekintetében fontos hangsúlyozni, hogy egy repülőtéren soha nem az utasok összlétszáma, hanem a forgalmi csúcsok kezelése jelenthet kihívást, amikor rövid időn belül sok gép indul, illetve érkezik - írta közleményében a fővárosi reptér. Budapesten ez jellemzően a kora reggeli, a déli, illetve az esti/késő esti órákat jelenti.

A Budapest Airport minden szempontból – technológiai újításokkal, infrastruktúrával és humán erőforrással – is felkészült a nyári szezonra, hogy a gördülékeny utaskezelést és a minőségi szolgáltatást biztosítani tudja. Azonban nagyon fontos kiemelni, hogy a repülőtér utaskezelésében nem csupán a Budapest Airport, hanem több más partnercég is részt vesz. Annak érdekében, hogy a repülőtéri folyamatok olajozottan működjenek, minden abban szereplő cégnek egyformán minőségi szolgáltatást kell nyújtania, hiszen a folyamatok egymástól függnek és egymással összefüggnek. Ha bármelyik folyamatban elakadás vagy lassulás tapasztalható, az akár az egész utaskiszolgálási folyamatot is befolyásolhatja - hangsúlyozták.

A más európai repülőtereken tapasztalható súlyos munkaerőhiány, amely elsősorban a földi kiszolgáló vállalatokat érinti - akik többek között a check-int, a poggyászrakodást és a beszállítást is végzik –, komoly fennakadásokat okoz a járatok kiszolgálásában és ezáltal a forgalom menedzselésében. Ehhez társul a légitársaságoknál megjelenő további munkaerőhiány, és a légiközlekedési értéklánc egészét érintő sztrájkok. Tekintettel arra, hogy a nemzetközi helyzet a budapesti repülőtér forgalmában és egyes utaskiszolgálási folyamatnál is érezteti már a hatását, ezért a Budapest Airport az alábbi információkkal kíván segíteni utasainak.

Járattörlések és késések

Jelenleg a járattörlések a budapesti repülőtér működését csak kis mértékben befolyásolják. Általánosságban elmondható, hogy heti szinten 10-15 üzemelési okból történő járattörlés tapasztalható légitársaságoktól függetlenül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – összességében ez nagyon alacsony a járatok teljes számához viszonyítva. A járattörléseket két körülmény befolyásolja: az egy nap több útvonalon közlekedő repülőgépek esetében a nap végére halmozott késések miatt az adott repülőgép utolsó járata már nem indul el, mert addigra a fogadó repülőtér bezár. A másik indok pedig, hogy más repülőtereken nem tudják kiszolgálni az adott járatot munkaerőhiány miatt, így a gép nem érkezik meg Budapestre.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mivel az utasok a légitársaságokkal állnak szerződésben, ezért járattörlés és késés esetén a légitársaságokkal kell felvenniük a kapcsolatot.

Címkék:
utazás, Budapest, légitársaság, repülőtér, budapest airport, munkaerőhiány, airport, repülőjáratok,