Még mindig keresik a Hableány-tragédia egyik áldozatát: 1 millió jár a nyomravezetőnek

Pénzcentrum2022. június 1. 08:34

A Koreai Köztársaság budapesti nagykövetségének honlapján szúrta ki a Blikk azt a felhívást, amelyben a három évvel ezelőtti dunai hajóbaleset utolsó áldozatának földi maradványait keresik. A konzulátus elmondása szerint egymillió forintot adnak annak, aki rábukkan az áldozat maradványaira, hogy a 41 éves szöuli anyának a családja meg tudja adni a végtisztességet.

Május 29-én, vasárnap volt az évfordulója a dunai hajózás egyik legnagyobb katasztrófájának. A Hableány 25 utasából mindössze 7-en élték túl a balesetet, amikor is a hajójuk a Viking Sigy szállodahajóval ütközött. 27-en, köztük a két fős személyzet vesztette életét, viszont egy 41 éves családanyának a sorsáról azóta se tudni semmit.

Most pedig a budapesti koreai nagykövetség honlapján írták meg, hogy 1 millió forintos nyomravezetői díjat ajánlanak fel annak, aki információval tud szolgálni a szemüveges, kék kabátos, fehér sportcipőt viselő nő sorsáról.

A konzuli szolgálat ügyeletese a Blikknek mondta el, hogy az eltűnt utas hozzátartozóinak megnyugtatása és a kegyelet miatt tartják még mindig életben a keresést, amit most már nyomravezetői díjjal is kiegészítettek. Sándor Ferenc, egykori műszaki honvéd és búvár a lapnak azt mondta, hogy ennyi idő elteltével már lehetetlen rálelni a holttestre.

A keresés ennek ellenére folytatódik, hiszen a koreai szokások szerint a család addig nem nyilváníthatja halottnak az eltűnt rokont, míg teljesen meg nem bizonyosodtak annak haláláról. Emiatt is lehetséges, hogy a Hableány áldozatainak emlékművén is csak 26 utas neve szerepel.

Címkék:
utas, millió, tragédia, nyomravezető, hableány, hableány hajó,