Komoly bajban a fővárosi turizmus: ennél még a Covid alatt is jobb volt?

ATV2022. április 25. 12:35

Rosszabb a budapesti turizmus helyzete idén a háború miatt, mint a pandémia időszakában volt - mondta az ATV Híradójának Flesch Tamás Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke. 

A vendégforgalom még mindig 15-20 százalékkal alacsonyabb, mint a Covid előtti időszakban volt. Az elnök szerint az okok között nem csak a háború áll, hanem az általa okozott gazdasági válság és az infláció.

Emellett a munkaerőhiány, az energiaárak emelkedése is megkeseríti a szállodák és éttermek életét. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete elnöke arról beszélt:

A vendéglátósok az elmúlt időszakban óvatosabban emeltek áraikat, mint az indokolt lett volna. Az alapanyag és energia árak robbanásszerű emelkedése miatt, pontosan azért hogy ne veszítsék el a vendégeiket. Egyes helyeken 8- 10 százalékot emeltek, de aztán ezt kétszer is meg kellett tenni. Volt ahol, 12 százalékkal emelkedtek az árak.

A szektor aggodalmait fokozza, hogy a költségvetés rossz helyzete miatt kormányzati támogatásban is legfeljebb csak reménykedhetnek.

Címkék:
energia, Budapest, turizmus, árak, alapanyag, háború, orosz-ukrán válság, orosz-ukrán krízis, orosz-ukrán háború,