Ne lepődj meg: mostantól ő veheti fel a telefont, amikor taxit hívsz

Pénzcentrum2021. november 18. 16:29

A hazai taxitársaságok közül elsőként a Főtaxinál érhető el a robotdiszpécser szolgáltatás, amelyet ebben a hónapban vezettek be. Az új informatikai megoldás főként azoknak az utasoknak jelent segítséget, akik csúcsidőszakban szeretnének telefonon taxit rendelni. A fejlesztést megelőző kutatások, majd a több hónapos intenzív tesztidőszak során is elégedettek voltak az utasok a robotdiszpécserrel, amely november elején éles környezetben szintén jól vizsgázott. Mindez újabb lépést jelent a Főtaxi vállalati működésének modernizálásában: november közepén már az összes taxirendelés több mint 50 százalékát digitális csatornákon, vagyis a népszerű taxirendelő mobil applikáción és a robotdiszpécseren keresztül kezelték.

A társaság mobilapplikációjával nyár óta már közvetlenül rendelhetők környezetkímélő, teljesen elektromos vagy hibrid meghajtású taxik is. Az előzetes várakozásokat felülmúló siker után újabb digitális újítást mutatott be a vállalat: a legnagyobb flottával rendelkező hazai taxitársaság novemberben bevezette a robotdiszpécser szolgáltatását. A fejlesztésnek köszönhetően a Főtaxi utasai taxirendelésüket – az ismert telefonszám felhívása után – az automatizált rendszer segítségével is leadhatják, így elkerülhető a különösen a csúcsidőszakokra jellemző várakozás. A robotdiszpécser ezért külön telefonszámot is kapott. A rendelésfelvételt segíti, hogy a gépi ügyintéző visszaolvassa a megrendelést, illetve azonnal tájékoztat a megrendelt autó érkezési idejéről is. A taxirendelő applikációhoz hasonlóan hamarosan a robotdiszpécseren keresztül is jelezhetők lesznek a speciális igények, például ha kombi, egyterű vagy állatszállításra is alkalmas gépjárműre lenne szükségünk.

A bevezetést széleskörű kutatás és az interaktív válaszadó rendszer utasok segítségével végzett tesztelése előzte meg. Ezek során kifejezetten jól vizsgázott az új szolgáltatás: a tesztelők gyorsnak, hatékonynak és gördülékenynek írták le a robotdiszpécser használatát. Számos más iparág ugyan szintén alkalmaz már robotügyintézőt, ám a gépi ügyfélszolgálati megoldás ezekhez képest is kedvezőbb értékelést kapott. A megkérdezettek kétharmada szerint a robotdiszpécser gyorsan, érthetően kommunikált, az emberi hangot kiválóan megértette, sőt, többek számára még a gép hangja is tetszetősen csengett.

A koronavírus-járvány miatti időszakot számos, jövőbe mutató, innovatív digitális fejlesztés, így a most bevezetett robotdiszpécser szolgáltatás tökéletesítésére fordítottuk

 – mondta Tárnai Julianna, a Főtaxi értékesítési vezetője. „A kezdeményezés sikerét és hasznosságát jól mutatja, hogy immár a hozzánk befutó rendelések többségét digitális csatornákon, azaz a megújult mobil applikáción és a robotdiszpécseren keresztül kezeljük. Ezzel jelentős mértékben csökkenthetjük az ügyfélszolgálati rendszerünk leterheltségét, hogy utasaink még gyorsabb és magasabb színvonalú kiszolgálására összpontosíthassunk. Természetesen azok, akik ragaszkodnak az emberi hanghoz, továbbra is választhatják operátorainkat, akik a nap 24 órájában várják a hívásokat.”

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címkék:
digitális, taxi, megoldás, szolgáltatás, rendszer, robot,