Elegük van a taxisoknak: még mindig esélytelen a tarifanövelés

Pénzcentrum2021. november 16. 09:06

A taxis szervezetek szerint minimum 18, összességében azonban 30 százalékkal szeretnék növelni a jelenlegi árakat.

Indokoltnak tartják a taxisok a minimum 18 százalékos aznnali tarifaemelést, viszont a főváros vezetése szerint a vészhelyzeti jogszabály nem tesz lehetővé semmilyen, önkormányzat által meghatározott díj emelését, írta a Világgazdaság. A lap megkeresésére a főváros megerősítette azt az álláspontját, hogy a hatályos kormányrendelet értelmében semmilyen, önkormányzat által meghatározott díj nem emelhető.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke a lapnak elmondta, hogy a hivatkozott kormányrendelet jogértelmezésében vita van a felek között, ezért indítványozták, hogy kérjenek közösen állásfoglalást a kormányhivataltól. Mint ahogy azt korábban lapunknak is elmondta,  január 1-jéig nem lát esélyt a tarifakorrekcióra, de addig is a felek létrehoznak két munkabizottságot, amelyeknek a részletek pontos kidolgozása lesz a feladatuk.

Közölte azt is, hogy a fővárosi vezetőknek átadtak egy háttéranyagot, amely évekre visszamenően tartalmazza a taxisok költségeinek változását, és amely alapján minimum 18 százalékos tarifaemelést tartanak indokoltnak. Hozzátették, hogy a városvezetés és a taxis szervezetek között a díjemelésről szóló tárgyalások folyamatban vannak, csak azok lezárultával tájékoztatnak majd az eredményekről.

Címkék:
önkormányzat, taxis, tarifa, főváros, kormányrendelet, taxisok,