Eddig tartott az enyhe idő : visszatér a gigahőség

Pénzcentrum2021. augusztus 6. 15:34

Hétvégére visszatér a  hőhullám, de a jelenlegi előrejelzések szerint pénteken még szeles, záporos időre számíthatunk.- írta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken.

Pénteken napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Eleinte még északkeleten, illetve késő délutántól nyugaton alakulhat ki zápor, zivatar. Délutánra gyengül az eleinte erős északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 22 és 28 fok között alakul.

Szombaton sok napsütés lesz, kevés felhő jelenik meg az égen, csapadék nem várható. A délnyugati szél napközben megélénkül. 30-33 fok köré melegszik a levegő, visszatér a kánikula.

Vasárnap eleinte folytatódik a remek strandidő, majd délután erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és egyre többfelé fordul elő zivatar, zápor. Késő estétől megerősödik, néhol viharossá fokozódik az ÉNy-i szél. 27 és 39 fok közötti értékeket mérhetünk - ÉNy-on lesz a hűvösebb. Hidegfront éri el hazánk térségét.

Hétfőn gomolyfelhős idő valószínű, elszórtan záporokkal. Estig erős marad az északnyugati szél. 25 és 30 fok közé esik vissza a hőmérséklet, felfrissül a levegő.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Kedden és szerdán napos, gomolyfelhős idő ígérkezik. Csak néhol fordulhat elő zápor. Az északnyugati szél gyakran lesz élénk. 29˘C körül alakul a maximum.

Címkék:
szél, hőmérséklet, zivatar, zápor, idő,