Drágulás a magyar sztrádákon: ennyivel emelkedik az útdíj januártól

Pénzcentrum2020. november 1. 09:36

Jövőre drágulni fog az útdíj, a rendelet szerint az augusztusi infláció mértékével fognak emelkedni az árak.

Még nyáron hatalmazta fel az Országgyűlés a kormányt arra, hogy évente automatikusan megemelhesse az úthasználati díjakat. Az erről szóló rendelkezés nemrég meg is jelent a Magyar Közlönyben: ebben az áll, minden év január elsején változnak a tarifák, amennyiben az augusztusi fogyasztói árindex tekintetében inflálódás tapasztalható - a KSH adatai szerint.

Márpedig idén augusztusban 3,9 százalék volt az infláció, ennyivel fog tehát drágulni a pályamatrica január elsejével. A szabály szerint az új árakat legalább 30 nappal az érvényességet megelőzően kell kihirdetni.

Fontos kiemelni, hogy a módosítás kizárólag a HU-GO elektronikus útdíjrendszerben közlekedő, 3,5 tonna feletti súlyú tehergépkocsik úthasználata után, a megtett úttal arányosan fizetendő útdíj mértékében eredményez változást, a használati díjas e-matrica rendszerben közlekedő személygépjárművek (személyautók, buszok, motorok) által fizetendő úthasználati díjon (e-matrica) az említett kormányrendelet nem módosít.

Címkék:
utazás, autópálya, infláció, útdíj, matrica, fogyasztói árindex, személygépjármű, autópálya matrica, pályamatrica, úthasználati díj,