Tovább forr a metró-kálvária Budapesten: ennek talán sosem lesz vége

Pénzcentrum2020. július 2. 08:28

Mióta megérkeztek az orosz Metrovagonmas által felújított metrószerelvények Budapestre, nagyjából azóta slágertéma, hogy klimatizálni kellene őket. A Pesti Hírlap cikke szerint, bár műszaki szempontból már jobbak a klimatizálás esélyei, mint egy éve, azonban idén is marad a meleg a nyári hónapokban a kocsikban.

Mint azt tudni a korábban BKV úgy vélte, hogy technikai okokból nem megoldható a légkondi utólagos beszerelése az orosz metrókocsikba, de azóta változott a társaság álláspontja. A Pesti Hírlap szerint eleinte úgy tűnt, hogy a kocsik váza nem bírja el a légkondit, de a korszerűbb berendezések már jóval könnyebbek, illetve van olyan is, amit a metró aljára lehet szerelni, így ez a probléma talán megoldódhatna. Van azonban még egy komolyabb gond. Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke azt mondta a lapnak, hogy

az orosz gyártó 30 év garanciát adott a felújított metrókocsikra, de ha hozzányúlnak a járművek szerkezetéhez, a Metrovagonmas felmondhatja a garanciát.

Két cég egyébként már jelentkezett, hogy saját költségén elkészítené egy-egy légkondival felszerelt kocsi prototípusát, így kiderülne, hogy valóban megoldható-e a probléma, és ha igen, hogyan. Ehhez azonban komoly szerkezeti átalakításra lenne szükség, de egyelőre az orosz gyártó nem járult hozzá a kocsik átalakításához.

Azt is tudni, hogy a BKV több mint 6 milliárd forintos kötbérre pereli a Metrovagonmast késedelmek és a kocsik hibái miatt. Felajánlották az orosz cégnek, hogy a nézeteltérések rendezése fejében szereljék be a légkondit, de a cég nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel. Ami tehát biztos, egyelőre még biztosan nem lesz klíma a kocsikban, a főváros pedig azzal kívánja enyhíteni a hőséget, hogy ivókutakat helyez ki a 3-as metró nyolc állomásán.

Címkék:
pénzcentrum.hu, utazás, nyár, klíma, meleg,