Már májusban újraindulhat a légiközlekedés: ezekre a helyekre utazhatunk először fapadossal

MTI2020. április 28. 16:02

Tizenhat útvonalon indítja el újra járatait Budapestről a Wizz Air májusban, a debreceni járatok csak júniusban indulhatnak el - írta kedden az Airportal.hu légiközlekedési szaklap a légitársaságtól kapott tájékoztatásra hivatkozva. Az elmúlt hetekben hat útvonalon repültek Budapestről a magyar kötődésű légitársaság gépei, május elejétől Athén, Barcelona, Berlin, Birmingham, Bázel, Dortmund, Eindhoven, Göteborg, London-Gatwick és London-Luton, Liverpool, Madrid, Marosvásárhely, Podgorica, Stockholm és Szarajevó válik elérhetővé a ferihegyi repülőtérről.

Az utasokat arra kérik, hogy indulás előtt nézzenek utána, hogy beutazhatnak-e a célországba, és ott korlátozhatják-e a mozgásukat. Emellett azt is kérik, hogy online jelentkezzenek be a járatokra, minden szolgáltatást előre vásároljanak meg, hogy a reptéri interakciókat és sorban állást a minimálisra lehessen csökkenteni, valamint a fedélzeti vásárlások során lehetőleg érintésmentes fizetési technológiákat használjanak.

A járatok menetrendje a légitársaságok döntései, és az érintett országok hatósági rendelkezései függvényében akár napról napra változhatnak.

Címkék:
utazás, repülés, légitársaság, úticél, wizzair,