Megszólaltak a márkakereskedők: ezért csúsznak a 7 személyes autók átadásai

MTI2020. január 28. 10:30

Az előzetes várakozásokhoz képest kétszer annyian igényeltek személygépkocsit a nagycsaládosok autóvásárlási programjában - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke kedd reggel az M1-en.

Az elnök kifejtette, a tavaly júliusi induláskor körülbelül tízezer igényre számítottak, ehhez képest húszezernél is több érkezett a Magyar Államkincstárhoz. A nagy érdeklődés miatt a kérelmek elbírálása elhúzódott, így az autók szállítási határideje is kitolódott - fűzte hozzá. Több mint 10 ezer átadást idén - vélhetően az év első felében - tudnak csak teljesíteni, ennyi "húzódott át" tavalyról.

Elmondta azt is, összességében 54 féle modell közül választhattak az emberek, ezek 70 százalékának 4,5 és 7 millió forint között van az ára.

Ennek köszönhetően - elmondhatjuk -, hogy a 2,5 millió forintos állami támogatás sok esetben fél- vagy egymillió forinttal is többet jelentett, mert a kedvezmények, a speciális ajánlat ezt adta a családoknak

- jelentette ki az elnök.

Címkék:
család, utazás, támogatás, igénylés, nagycsaládosok, hétszemélyes autó,