Brutál drágulás a magyar strandokon: egy családi ebéd bele se fér 20 ezerbe

Pénzcentrum/Portfolio2019. augusztus 10. 15:00

Mindenki a saját bőrén érzi, hogy milyen jelentősen drágul az élet, ha nyaralni indul. A Központi Statisztikai Hivatal a Portfolio érdeklődésére közölte, hogy idén mennyibe kerülnek az olyan nyári termékek, mint a dinnye vagy a fagylalt. Egy négyfős család nagyon könnyen el tud költeni 15-20 ezer forintot a strandolás alkalmával úgy, hogy ebben még nincs is benne a főétkezés.

Miközben a napokban arról szóltak a hírek, hogy lassult az áremelkedést üteme Magyarországon, sokan másképp érzik, főképp azok, akik nyaralni indulnak. A nyár első két hónapjának átlagában 3,35 százalékos inflációt mért a KSH az előző év azonos időszakához képest, azonban az úgynevezett nyári termékek ára ennél gyorsabban nőtt. A legnagyobb változást a dinnye esetében látjuk, ahol csaknem 40 százalékosos az áremelkedés mértéke. De 9 százalékkal drágult a fagyi, a lángos 6,9-cel, a strandbelépő pedig 8 százalékkal kerül többe, a sör ára 8,1 százalékkal emelkedett.

A júniusi és a júliusi árakat átlagolva egy strandbelépőjegy 1900 forintba került, miközben az élményfürdőért már 3500 forintot kellett fizetni. Valószínűleg sokan vannak, akik ennél is magasabb árakat tapasztalnak, hiszen nem ritka, hogy a felkapott élményfürdőkért több mint 5-6000 forintot kell fizetni, de azt is érdemes figyelembe venni, hogy néhány strand csak pár száz forintba kerül (pl. a Balaton partján).

A fentiek alapján úgy számolt a Portfolio, hogy egy négyfős család számára könnyen 15 ezer forintba is kerülhet a strandolás, de ha élményfürdőbe mennek, akkor egy nap akár több mint 20 ezer forintot is elkölthetnek, és ebben még nincs benne a főétkezés, de egy (feltét nélküli) lángossal azért számoltunk az üdítő, a gyümölcs és a fagyi mellett. Így egy heti belföldi nyaralással egy család könnyen elstrandolhat 100-150 ezer forintot, ráadásul ez egy alsó becslés, hiszen országos átlagárakkal számoltunk, miközben a kiemelt üdülőhelyeken magasabb árak jellemzőek.

Címkék:
utazás, nyaralás, árak, ksh, drágulás,