Átszállás nélkül repülhetünk Amerikába néhány hónapon belül

MTI2017. október 27. 19:00

Megkezdte a lengyel LOT légitársaság a magyar személyzet felvételét a jövő májusban Budapestről New Yorkba és Chicagóba induló járatokra - mondta Adrian Kubicki, a társaság szóvivője.

A tervek szerint a LOT összesen 65 magyar légiutas-kísérőt vesz fel, őket a LOT saját leányvállalata fogja foglalkoztatni és a budapesti tengerentúli járatokon fognak szolgálatot teljesíteni. A járatok foglalási adatai az ütemtervnek megfelelően haladnak, a legtöbb foglalás 3-4 hónappal az első indulás előtt érkezik be, ezért még túl korai a konkrét számokról nyilatkozni.

Adrian Kubicki nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy Budapestről úgynevezett ráhordó járatokat indítanak a régióba, a gépeket már megrendelték, és további tengerentúli útvonalakat is vizsgálnak Budapestről keleti és nyugati irányba egyaránt. Megemlítette, hogy Argentína, Dél-Korea és Kína figyelemreméltó célország, de még túl korai lenne bejelentést tenni.

Címkék:
utazás, repülő, repülés, légitársaság, légiutas-kísérő, légiutas kísérő,